Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Archív cikkek

Trumpnak elfogadhatatlan a szakértői álláspont

Létrehozva:

Donald Trump amerikai elnök elfogadhatatlannak tartja Anthony Fauci járványügyi szakember óvatosságra intő állásfoglalását, amelyet Fauci kedden a szenátus előtti meghallgatáson fejtett ki.

Fauci, aki az allergológiai és fertőző betegségekkel foglalkozó országos intézet (NIAID) igazgatója, kedden a szenátusban azt hangsúlyozta, hogy „nagyon súlyos” következményei lehetnek a gazdasági élet túl gyors, túl korai újraindításának az egyes tagállamokban. Úgy vélte, hogy a járvány az ősszel ismét fellángolhat.

„Számomra ez elfogadhatatlan válasz” – mondta Donald Trump elnök újságíróknak szerdán délután a Fehér Házban, miközben egyes tagállamok kormányzóival egyeztetett a gazdasági helyzetről. Az elnök elmondta azt is, hogy meglepte őt Fauci véleménye. Az elnök hozzáfűzte, hogy szerinte Fauci doktor „minden oldalnak szeretne játszani”.

Az amerikai elnök hangsúlyozta: „újraindítjuk az országot, az emberek nyitást akarnak, kinyitnak majd az iskolák is”.

Újságírói felvetésére válaszolva a Nancy Pelosi, demokrata párti házelnök által kedd este előterjesztett, mintegy 3000 milliárd dolláros gazdasági csomagtervet Trump „hamvába holtnak” minősítette. A Pelosi előterjesztette javaslatot – amelyet a republikánusok nélkül, csakis a demokrata párti törvényhozók állítottak össze – már több befolyásos republikánus törvényhozó is elvetette, részben mert olyan elemei vannak, amelyek nemcsak egyes tagállamoknak nyújtanának anyagi támogatást, hanem az országba illegálisan érkezett bevándorlóknak, vagy a marihuánát forgalmazó üzletek tulajdonosainak is.

Az elnök egyébként megemlítette az újságíróknak azt is, hogy azoknak a vállalatoknak, amelyek igénybe vették a gazdaságélénkítő csomagtervben szereplő kormányzati támogatást a munkahelyek megőrzéséhez, de aztán elbocsátották dolgozóikat, vissza kell fizetniük a támogatás összegét, ellenkező esetben pernek néznek elébe.

Közben a Kormányzók Országos Szövetsége kétpárti közleményben sürgette a szövetségi kongresszus törvényhozóit, hogy tegyék félre pártszimpátiáikat és ezektől függetlenül igyekezzenek segíteni a gazdaságilag bajban lévő tagállamokon. „Ez nem a piros vagy a kék tagállamok válsága, ez nem a republikánus vagy demokrata pártállásúakat, hanem az amerikaiakat veszélyezteti” –fogalmazott a közleményben Larry Hogan, Maryland republikánus kormányzója, a szövetség soros elnöke. A közlemény hangsúlyozta, hogy „a nemzet kormányzói számítanak a vezetők összefogására Washingtonban”.

Szerdán 14 tagállam republikánus igazságügyi vezetői levelet intéztek Trump elnökhöz, azt javasolva, hogy a tagállamok a szövetségi hatóságokkal közösen – mintegy perközösséget alkotva – vonják felelősségre Kínát a koronavírus-járvány okozta károkért. A levél szerint „a kínai kommunista kormány” nem szolgáltatott információt, vagy eleve félrevezető információkat közölt a vírusról, amely szétterjedve világjárványt okozott. „A Covid–19 minden tagállamunknak súlyos károkat okozott, sok állampolgárunk szenvedett és meghalt a járványba” – fogalmazott Ashley Moody floridai és Alan Wilson dél-karolinai főügyész. A levelet Alaszka, Arkansas, Georgia, Indiana, Kansas, Kentucky, Louisiana, Montana, Nebraska, Nyugat-Virginia, Oklahoma és Tennessee főügyészei írták alá.

Ashley Moody újságíróknak telefonon azt nyilatkozta: egyelőre tanulmányozzák a szövetségi és tagállami törvényeket annak érdekében, hogy feltárják, milyen jogi lehetőségek állnak rendelkezésre Kína felelősségre vonásához.

Legnépszerűbb cikkeink