Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Archív cikkek

Égbe szökő élelmiszerárak, Covid–19 sújtja a még mindig polgárháborús Szíriát

Létrehozva:

9,3 ember élelmezése van veszélyben, figyelmeztet az ENSZ. A kijárási korlátozások éhezést hoznak sokaknak.

Körülbelül 9,3 millió ember élelmezése forog veszélyben Szíriában – közölte csütörtökön az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP), hozzátéve, hogy ez a szám szomorú rekord a polgárháború sújtotta országban, ahol nem sokkal korábban a koronavírus-járvány is megjelent.

„A háború kilencedik évében soha nem látott magasságba szöktek az élelmiszerárak, a Covid–19 megjelenésével pedig az emberek teljesítőképességük szélére kerültek” – áll az üzenetben.

A szervezet egyik szóvivője újságíróknak azt mondta, hogy fél éve az élelmiszer-bizonytalanság még „csak” 7,9 millió embert érintett az országban, ám áprilisban az élelmiszerárak a tavalyihoz képest a duplájára emelkedtek.

A koronavírus-járvány terjedésének lassítása érdekében március közepén kijárási korlátozásokat rendeltek el. Május elején azonban Bassár el-Aszad szíriai elnök már arról beszélt, hogy az embereknek ebben a helyzetben az éhezés és a betegség között kell választaniuk, s az elmúlt napokban a kormány enyhíteni kezdett a korlátozásokon.

A Damaszkusz irányítása alatt álló területeken eddig 48 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, közülük három ember belehalt a betegségbe.
Az ország északi, kurdok ellenőrizte részén az ENSZ adatai szerint hat fertőzés, köztük egy haláleset történt.

Legnépszerűbb cikkeink