Archív cikkek

Hatalmi harc áldozata a BKK-vezér ‒ vagy épp önmagáé

Published

on

A Pesti Hírlap információi szerint Varga Ivett BKK-vezér menesztésének valódi oka a nemrég kirobbant zaklatási ügy, illetve a baloldali városvezetésen belüli hatalmi harc.

Azonnali hatállyal mentette fel Varga Ivettet, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatóját Karácsony Gergely kedden. Az indoklás szerint „a vezérigazgató asszony a cégvezetői feladatait nem tudta olyan hatékonysággal ellátni, mint amelyet a járványveszély következményeinek enyhítése megkövetel”. Egy hónappal ezelőtt azonban, a szombati menetrend bevezetése – és az annak nyomán a BKK járatain fellépő reggeli tumultus – után a főpolgármester online sajtótájékoztatóján a Pesti Hírlap kérdésére elmondta: nem lesznek személyi következményei a fiaskónak. A rosszul megválasztott menetrend felelőssége Fajcsák Lajos mobilitásmenedzsment-igazgatót, illetve Varga Ivett vezérigazgatót terhelhette volna.

Ahogy Karácsony akkor fogalmazott: „jelenleg, a helyzet stabilizálása érdekében nem tervezzük a személyi konzekvenciák levonását, előbb álljon be a vírusmenetrend, a további lépéseket ráérünk ezután megtenni”. Eltelt egy hónap, május 4-ig tanszüneti, hétfőtől az érettségi vizsgák végéig – május 21-ig – a tanítási időszakra vonatkozó menetrend lesz érvényben. Varga Ivett kirúgásának időpontja Karácsony korábbi nyilatkozata értelmében nehezen magyarázható meg. Forrásaink szerint a döntés hátterében nem annyira a szombati menetrend bevezetése áll, sokkal inkább a hosszú hétvégét megelőző utolsó munkanapon történtek miatt kell távoznia a cégvezetőnek.

Közlemény, cáfolat, közlemény

Három közleményt is kiadott csütörtökön Varga Ivett, a BKK vezérigazgatója. Az elsőben – melyet Draskovics Tiborral, a BKK igazgatóságának elnökével, a Gyurcsány-kormány egykori pénzügyminiszterével közösen jegyzett – határozottan visszautasította a Magyar Nemzetben megjelent „hazug, politikailag motivált” állításokat. A második, már egyedül jegyzett közleményben kifejezetten megtiltotta a korábbi nyilatkozat nevével történő felhasználását. A harmadik – amelyet ezután adtak ki pontosításként – az elsővel szinte szó szerint megegyezett, az egyetlen különbség egy, a szöveg értelmén érdemben nem változtató, az e-jegyrendszer ügyében történt korábbi feljelentésre utaló félmondat beszúrása volt.

Korábban a Magyar Nemzet írta: munkahelyi zaklatás miatt indult eljárás Nagy Zsolt, az elektronikus jegyrendszer projektvezetője ellen, aki egyben Varga Ivett élettársa. A lap szerint azt a tájékoztatást kapták a fővárostól, hogy „a vezérigazgató jelezte érintettségét, és haladéktalanul kizárta magát az esélyegyenlőségi bizottság jelentésének értékeléséből annak kézhezvétele után, ezért azt a BKK igazgatóságának elnöke (Draskovics Tibor) végezte el”. A Magyar Nemzet később azt írta, hogy olyan dokumentumok jutottak a birtokába, melyek szerint a BKK nemrégiben kipattant zaklatási ügyét politikai céljaira használta Draskovics Tibor. A cikkre Draskovics úgy reagált az Indexnek, hogy „szokásához híven a Magyar Nemzet most sem írt igazat, ezért megteszi a jogi lépéseket”.

Védőmaszkos utasok szállnak le a metróról a Széll Kálmán téri állomáson / Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI

A Magyar Nemzet cikkei után Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala adta ki Draskovics Tibor, a BKK igazgatóságának elnöke és Varga Ivett, akkor még BKK vezérigazgató közös közleményét, amelyben úgy fogalmaztak, hogy „A Magyar Nemzetnek az elmúlt napokban megjelent hazug, politikailag motivált állításait – a Főváros vezetésével egyetértésben – határozottan visszautasítjuk. Az alaptalan, mocskolódó vádaskodás miatt a BKK igazgatóságának elnöke megteszi a szükséges jogi lépéseket.” Ezt a közleményt vonta még aznap vissza Varga Ivett, hogy aztán még egyszer kiadják. A közlemények körüli hercehurca nyomán az Origo arról írt, hogy levélhamisítási botrány történt a BKK-nál – a fővárosi cég az erre vonatkozó kérdéseinkre azóta sem válaszolt. Azonban a Pesti HÍrlap információi szerint Varga Ivett tudott az első közleményről és annak tartalmát is egyeztették vele. Arra, hogy mi értelme volt a visszavonásnak és az értelmében nem módosult szöveg még egyszeri kiadásának, forrásaink nem tudtak magyarázatot adni. Egybehangzó véleményük szerint Varga Ivett „akkor írta alá a saját halálos ítéletét”. Mint mondták: „az sosem szokta megerősíteni egy cégvezető helyzetét, ha a tulajdonossal rúgja össze a port”.

Draskovics Tibor elmondta: Varga tudott a közösen kiadott közleményről és annak tartalmáról is. „Ha nem történt volna egyeztetés, akkor nem Vargát rúgják ki, hanem azt, aki ezt a súlyos szakmai hibát elkövette” – fogalmazott. Draskovicsot kérdeztük Nagy Zsolt ügyének kivizsgálásáról is. Kijelentette: az elveivel ellenkezik, hogy egy ilyen kényes ügyről nyilatkozzon, különös tekintettel az érintettek személyiségi jogaira.

Zaklatási ügy vagy baloldali belharc?

„DK-s hatalomátvétel a BKK-ban”, illetve „Tibor nyert” – kommentálták forrásaink a keddi eseményeket. Wintermantel Zsolt, korábbi újpesti polgármester egyenesen úgy fogalmazott hivatalos Facebook-oldalán, az Origo levélhamisítást feltételező cikkéhez írt kommentárjában, hogy „valójában a vélelmezett, vagy valós történéseket kihasználva, a várost vezető baloldali koalíción belüli hatalmi harc szemtanúi lehetünk”. Wintermantel szerint Karácsonyt megvezették, és így távolították el a DK útjában lévő Nagy Zsoltot.

Összesen öten jelentkeztek a BKK vezérigazgatói posztjára ez év januárjában, valamennyien a BKK vezetéséből, ami egyben azt is jelentette, hogy mindannyian kötődtek az előző városvezetéshez. Többen azért tartották az angoltanári végzettségű Varga Ivettet, a BKK akkori stratégiai és innovációs igazgatóját a legesélyesebbnek, mert élvezte a szocialisták támogatását is, korábban pedig Tarlós tanácsadója volt. Vargát támogatta Pető György, korábbi óbudai szocialista politikus, Tarlós István bizalmi embere, aki az előző városvezetés alatt lett a Fővárosi Rendészeti Igazgatóság igazgatója, és jelenleg a BKV biztonsági főnöke. Petőt a választások után Handl Tamás, Gyurcsány Ferenc egykori testőre váltotta a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság igazgatói posztján. Pető pedig – a szocialistákkal kötött alku értelmében – a BKV biztonsági főnöki székébe ülhetett. Pető emberének tartják egyben – a most zaklatási üggyel vádolt – Nagy Zsoltot, Varga Ivett élettársát is.

Fotó: Pesti Hírlap

Nagyról a Népszava 2015-ben úgy írt, hogy „egyike azoknak a vállalatbiztonsági szakembereknek, akik jelentős számban jelentek meg a fővárosi cégeknél az új városvezetés színre lépése, a Fővárosi Biztonsági Iroda (FBI) létrehozása óta”, amelynek vezetője „Tarlós István régi óbudai fegyvertársa, az egykori állambiztonsági tiszt, Pető György lett”.

A Magyar Nemzet arról ír, hogy Varga kinevezése a vezérigazgatói és Draskovics Tibornak, a Medgyessy- és a Gyurcsány-kormányok volt miniszterének az igazgatóság elnökének, egy a szocialisták és az Demokratikus Koalíció között kötött háttéralku része volt. A lap információi szerint Draskovics az első perctől kezdve konfliktusba került Nagy Zsolttal, az elektronikus jegyrendszer projektigazgatójával, Varga Ivett élettársával. „Nagy Zsolt már az év elején jelezte, hogy a jegykiadó automatákra kiírt új közbeszerzés jócskán túlárazott, s az ügyben indult audit megállapította a Draskovics bizalmasának tartott akkori vezérigazgató-helyettes, Kerékgyártó János felelősségét” – írja a lap. Kerékgyártó, a BKK közlekedésszervezési vezérigazgató-helyetteseként szintén pályázott a BKK vezérigazgatói tisztségére, korábban – az épp az e-jegyrendszer elhúzódása miatt menesztett – Dabóczi Kálmán vezérigazgató tanácsadója volt, Varga kinevezése után elbocsátották a cégtől.

A Népszava egy hónappal ezelőtt úgy értesült, hogy a BKK-nál tizenkettő vizsgált szerződésből tizenegynél szabálytalanságokat találtak. A vizsgálatot Varga Ivett rendelte el. A lap úgy tudja, hogy a jelentés arra is kitér, hogy készítőit a vizsgálat alatt felkereste Kerékgyártó János, a BKK akkori vezérigazgató-helyettese, és Draskovics Tibor is. A lap forrása úgy fogalmazott, hogy „ezek a megkeresések durva szabályszegések”. Hogy Vargának már akkor meg voltak számlálva a napjai, amikor az élettársa, Nagy Zsolt zaklatási ügye kipattant, vagy sorsa a Draskoviccsal való konfliktus nyílt színi felvállalásának pillanatában pecsételődött meg, arra forrásaink is csak tippelgetni tudtak.

Ami biztos, hogy az MSZP – a korábbi háttéralkuknak köszönhetően kialakult – pozíciói meggyengültek a BKK vezetésében Varga és Nagy eltávolításával. „Varga két hónapja mással sem foglalkozott, mint az élettársa mosdatásával” – mondta egy, a főpolgármester környezetében dolgozó forrásunk. „Nem lehetett tovább fogni a kezét.”

„Hülyeség” – nyilatkozta a Pesti Hírlapnak Horváth Csaba, az MSZP fővárosi közgyűlési frakcióvezetője arról, hogy Varga leváltása mögött az MSZP és a DK közötti hatalmi harc állna. A BKK a Párbeszédhez tartozik abban az értelemben, hogy a Karácsony által kinevezett főpolgármester-helyettesének (Dorosz Dávidnak) szava döntő súllyal esik latba a vezérigazgató kiválasztásakor, a legfontosabb kérdések tehát nem az MSZP és a DK közötti alkukban dőlnek el – mondta Horváth. Szerinte ez a látszat pusztán abból adódik, hogy Draskovics és Varga konfliktusa végül utóbbi menesztésével végződött, amelyet a szocialisták fővárosi frakcióvezetője jó döntésnek tart. Arra a kérdésre, hogy a menetrendfiaskó vagy a csütörtöki közleményháború volt-e a fő indok, úgy nyilatkozott, hogy a csütörtöki történések voltak az „utolsó csepp a pohárban”.

Cikkünk megjelenése előtt kerestük Karácsony Gergely főpolgármestert is, ám stábja közölte: nem kívánnak reagálni az ügyre.
Gy. Németh Erzsébet, a DK főpolgármester-helyettese nem kívánt nyilatkozni a Pesti Hírlapnak azzal kapcsolatban, hogy magánéleti okok vagy pártharc áll a vezérigazgató elbocsátása mögött.

Draskovics Tibor / Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

„Aligha hiszem, hogy a Demokratikus Koalíciónak a Magyar Szocialista Párttal való rivalizálásának a BKK lenne az elsődleges terepe, az különben is egy sokkal nehezebb szervezet annál, hogy a vezérigazgató személyében való változás hatalmi átrendeződést jelenthetne” – mondta egy, név nélkül nyilatkozó városházi forrásunk. Többen felhívták a figyelmet arra, hogy a döntést nem Draskovics Tibor hozta meg, arra a főpolgármesternek és közvetlen környezetének van lehetősége.

Az új vezérigazgató az eddigi gazdasági vezérigazgató-helyettes, Fendrik László lett, személye nem jelez hatalmi átrendeződést. Forrásaink egy része úgy tudja, hogy Dorosz Dávid embere, mások azt hangsúlyozták, hogy Varga Ivett hozta a céghez. Közlekedésszervezési múltja nincsen, elsősorban azt várják tőle, hogy kezelje a BKK koronavírus-járvány okozta nehéz anyagi helyzetét.

SZERKESZTŐSÉGÜNK MEGJEGYZÉSE
Nem kétséges, a fővárosi jobboldalnak az az érdeke, hogy belső hatalmi harcként tálalja az eseményeket – ezzel párhuzamosan pedig a hatalmon lévők természetesen tompítani akarják ennek jelentőségét. Hogy az MSZP és a DK között élet-halál harc dúl, kár lenne tagadni – elég a Gyurcsány-pártba átigazolt polgármesterekre gondolni. Márpedig a szocialisták pozícióvesztése Karácsonyra is közvetlen hatással lehet. A találgatásoknak tág teret nyit, hogy a főpolgármester igyekszik döntése valódi indítékait elkendőzni a közvélemény elől.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version