Archív cikkek

Magának írta, magának fogadta el a Fidesz az Országgyűlés 30. évfordulójára emlékező parlamenti nyilatkozatot

Published

on

Az ellenzék nem volt jelen, kivéve a Mi Hazánk két képviselőjét, de az ő szavazatuk is megoszlott. Áder János mondott beszédet a szavazás előtt.

„Nemzeti összefogásra van szükség ahhoz, hogy az élet minél gyorsabban visszatérjen a rendes kerékvágásba” − mondta a köztársasági elnök az MTI szerintt. Azt ajánlotta, hogy a koronavírus-járvány miatt ránk váró feladatok megoldásához használjuk erőforrásként mindazt, amit az elmúlt harminc évben elértünk, „hogy hamarosan újra élvezhessük a szabadságot”.

Ketten kétfelé

Áder a rendszerváltás utáni Országgyűlés alakulóülésének évfordulója kapcsán így beszélt: „Amit az elmúlt harminc évben alkottunk, az kiállta az idő próbáját, Magyarország független, demokratikus jogállam, szabad ország.”

Áder János köztársasági elnök beszédet mond, mögötte Kövér László házelnök az Országgyűlés ünnepi ülésén 2020. május 2-án / Fotó: Máthé Zoltán/MTI

Ezután politikai nyilatkozatot fogadott el az Országgyűlés Magyarország népképviseleti rendszerének harminc évvel ezelőtti visszaállításáról 2020. május 2-ikán, szombaton, az ünnepi üléssorozat zárónapján.

A szavazáson az ellenzék nem vett részt, kivéve a Mi Hazánk képviselőjét, Dúró Dórát és a korábban Dúróhoz hasonlóan jobbikos, most független képviselőt, Volner Jánost, de az ő szavazatuk is megoszlott.

Az Orbán Viktor miniszterelnök, Kövér László házelnök, továbbá Kocsis Máté, Kósa Lajos, Varga Mihály, Németh Zsolt és Hörcsik Richárd (Fidesz), valamint Harrach Péter (KDNP) által jegyzett előterjesztést így 126 igen szavazattal, 1 nem ellenében fogadták el.

A nyilatkozattal kapcsolatos problémákat, ellenzéki módosító-javaslatokat itt foglaltuk össze:

Nem lesz túl ünnepi a mai emlékülés az Országgyűlésben

Posztkommunizmus, önkényuralom, ügynökök − így „ünnepli” a rendszerváltás utáni megalakulás 30. évfordulóját a parlament mai ülése. Az Országgyűlés ma ünnepi ülésnapon emlékezik arra, hogy harminc évvel ezelőtt tartotta alakuló ülését a rendszerváltás utáni első szabad választások eredményeként létrejött parlament − tudatta az MTI, de ezzel ellentétben úgy tűnik, nem lesz túl ünnepi a hangulat a […]

Napirend után

Felszólalásában Simicskó István (KDNP) az 1646-os ungvári unióról emlékezett meg.

Keresztes László Lóránt (LMP) az Országgyűlés harminc évvel ezelőtti megalakulását idézte fel, hozzátéve, hogy szerinte a most elfogadott politikai nyilatkozat nem mutat nemzeti egységet.

A Himnuszt éneklik a képviselők az Országgyűlés emlékülésének végén / Fotó: Máthé Zoltán/MTI

Z. Kárpát Dániel (Jobbik) felszólalásában az elmúlt harminc év kormányait vádolta egyebek mellett a „spontán privatizációért”, a határon túli magyar autonómia kiharcolásának elmulasztásáért, a „szervilis” uniós szerződésért és a demográfiai „mélyrepülésért”. Frakciótársa, Varga-Damm Andrea szerint ma nincs mit ünnepelni, mert a társadalomnak az elmúlt harminc év óriási kudarc.

Ezután Lezsák Sándor levezető elnök lezárta az ülést, a következő plenáris ülés hétfőn lesz.

Cikkünk korábbi változatában tévesen azt írtuk, nem nevesítve az érintetteket, hogy a szavazáson az ellenzék nem vett részt, kivéve a Mi Hazánk két képviselőjét. Az egyik képviselő valóban a Mi Hazánk tagja, Dúró Dóra volt, aki egyedüliként szavazott nemmel a politikai nyilatkozatra, a másik képviselő viszont nem a Mi Hazánk tagja, hanem független, ő Volner János, aki pedig megszavazta a nyilatkozatot. Az érintettektől és olvasóinktól elnézést kérünk!

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version