Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Archív cikkek

Csütörtökön lesz a magyar film napja, 20 magyar vígjátékot tesz online elérhetővé a filmintézet

Létrehozva:

Jelenetfotó az 1992-es, Szomjas György rendezte Roncsfilmből

A válogatás nyolc évtizedet ölel fel, és holnaptól mind a 20 film 10 napon át lesz elérhető.

„Május 20-ig ingyenesen nézhető többek között a Hyppolit, a lakáj, a Meseautó, minden idők legnézettebb magyar filmje, a Mágnás Miska, a Liliomfi, a Mici néni két élete, a Roncsfilm és A legényanya című vígjáték is”

–  írta közleményében a Nemzeti Filmintézet az MTI szerint.

Teljeskörű felújításon és digitalizáláson esett át három alkotás, ezeket is meg lehet nézni:

  • A tanú, amiről nyilván nem kell mondanunk semmit,
  • a 90-es évek egyik legnagyobb közönségsikere, a Csinibaba
  • és a Moszkva tér című generációs kultfilm is.

Az NFI Filmarchívum munkatársai a magyar film különféle korszakaiból, nyolc évtized kiemelkedő magyar vígjátékaiból válogattak. A vígjátékokban feltűnnek a magyar film örök nevettetői és legendás arcai köztük Bodrogi Gyula, Bujtor István, Dajka Margit, Eperjes Károly, Esztergályos Cecília, Garas Dezső, Gálvölgyi János, Gobbi Hilda, Kabos Gyula, Kállai Ferenc, Kern András, Kiss Manyi, Koncz Gábor, Latabár Kálmán, Mucsi Zoltán, Őze Lajos, Pásztor Erzsi, Pécsi Ildikó, Perczel Zita, Pogány Judit vagy Reviczky Gábor.

2018 óta ünneplik április 30-án a magyar film napját. Ezen a napon mutatták be 1901-ben A táncz című első magyar filmet, Zsitkovszky Béla rendezésében.

Legnépszerűbb cikkeink