Archív cikkek

Jutalmat kapnak a fővárosi idősotthonok dolgozói

Published

on

Bő 190 millió forintot biztosít a költségvetés általános tartalékából a főváros a fenntartásában működő idősotthonok dolgozóinak erőfeszítéseik elismeréseképpen – erről került fel előterjesztés a Fővárosi Közgyűlés oldalára.

A koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet kezdete óta a közgyűlés feladat- és hatáskörét törvény szerint a főpolgármester egyedül gyakorolja. Karácsony Gergely a veszélyhelyzet kihirdetésekor úgy nyilatkozott, hogy csak olyan kérdésekben fog döntést hozni, amelyeket teljes körű politikai konszenzus övez, ennek érdekében vállalta, hogy az előterjesztésekről egyeztet a fővárosi frakciókkal és független képviselőkkel.

Karácsony akkor mondta először, hogy a fővárosi önkormányzat céljuttatást biztosít az idősellátó intézményekben dolgozóknak, amikor a koronavírus berobbant a Pesti úti idősek otthonában. Az idősotthonokban a járványhelyzet kapcsán azonnal megjelentek a többletfeladatok, köztük a lakók és hozzátartozók tájékoztatása, munkatársak ismereteinek frissítése, az extra beszerzése, és legfőképpen az ellátottak napi többszöri megfigyelése, a szokásosnál több és sokrétűbb ápolási feladatok.

Az április 29-i „egyfős közgyűlés” előterjesztései közé be is került az a javaslat, amely a fővárosi fenntartású idősotthonokban „a humánjárvány veszélyhelyzet időszakában megnövekedett feladatokat ellátó foglalkoztatottak munkájának elismerése érdekében egyszeri jutalom és annak közterhei megfizetéséhez szükséges fedezetet biztosít az érintett intézmények költségvetésében, mindösszesen 190 millió 468 ezer forint összegben”.

A jutalomban az idősotthonokban dolgozó 2166 munkatársnak a 75 százaléka részesül, 1621 fő.

Ők átlagosan 100 ezer forint jutalmat kapnak, de nem mindenkinek jut ennyi.

A jutalmazás mértékéről ugyanis az intézményvezetők döntenek a rendelkezésre álló keret erejéig.

Az előterjesztés indoklása részletesen leírja, hogy milyen változások álltak be az idősotthonok munkájának megszervezésében: „Az intézményekben 2020. március 8-án elrendelt látogatási tilalom, majd a március 17. napjától hatályba léptetett kijárási tilalom mentálisan is nehezítette az ellátottak és hozzátartozóik, valamint az őket segítő munkatársak helyzetét. Az intézmények a fertőzés kockázatának csökkentése érdekében munkatársaik részére a tömegközlekedés elkerülésével próbálják biztosítani a munkába járást, a munkakezdést megelőzően kötelező zsilipelést alakítottak ki. Több intézményben hoztak létre pihenőhelyeket azoknak a kollégáknak, akiknek két műszak között – tekintettel az emelt beosztásszámra és túlórákra – nem áll módjukban hazautazni, vagy számukra 24 órás munkavégzés került elrendelésre. A Fővárosi Önkormányzat Vámosmikolai Idősek Otthona székhelyén az ápolásban dolgozók egyhetes, a visegrádi telephelyen kéthetes turnusokra költöznek be az intézménybe, ez alatt az időtartam alatt ők sem hagyják el az idősotthont, csökkentve ezzel a vírus bekerülésének kockázatát.”

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version