Archív cikkek
Másfél milliárdot adott hirtelen stadionra és létesítményfejlesztésre a kormány
Több mint 1 milliárd forinttal emelte a Bozsik Stadion építésének támogatását a kormány, míg a Budapesti Honvéd Sportegyesület három projektjének előkészítésére 450 milliót biztosít.
A Magyar Közlönyben megjelent határozatok közül az első az új Bozsik Stadion építésével foglalkozik, ami a Nemzeti Sportfejlesztési Program keretében valósul meg – írja a napi.hu. 2014-ben döntött a kormány az építésről, majd 2018-ban 9 milliárd 350 millió forintot biztosítottak rá.
Ezt az összeget most megemelték 10 milliárd 520 millió forintra.
A közlönyben megjelent másik határozat a Budapesti Honvéd Sportegyesület 2020 és 2023 között vonatkozó sportcélú létesítményfejlesztésével foglalkozik. Ebben az esetben két támogatást fogalmaztak meg. Az egyik szerint 306 millió forint jár a Budapest, Dózsa György út 53. szám alatti ingatlanon egy lőtérrel kombinált 50 méteres uszoda fejlesztésére, illetve a Hajógyári-sziget területén elhelyezkedő kajak-kenu telep bővítésének és felújításának előkészítésére. A másik támogatásban a kormány 145 millió forintot ad a Dózsa György út 53. szám alatti ingatlanon egy többfunkciós sportcsarnok-fejlesztés előkészítésére.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!