Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Archív cikkek

Irán egészségügyi terrorizmussal vádolja az Egyesült Államokat

Létrehozva:

Fotó: Mohammad Reza Meysami / Tasnim News Agency / Wikipedia

Haszan Róháni iráni elnök szerint a hazája elleni amerikai büntetőintézkedések a nemzetközi jogba ütköznek, sőt gazdasági és egészségügyi terrorizmussal érnek fel. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) nem különböztetheti meg hátrányosan Iránt azáltal, hogy nem segíti hitellel az új koronavírus-járvány elleni védekezésben, mert Washington megakadályozza ebben – tette hozzá az elnök.

Az iráni központi bank március 12-én közölte, hogy ötmilliárd dollár hitelt kért az IMF-től – annak sürgősségi alapjából – a járvány elleni küzdelemre, az Egyesült Államok azonban – mint a valutaalap legjelentősebb befizetője – megakadályozta ezt. Sok nemzetközi jogvédő is azon az állásponton van, hogy az Egyesült Államoknak ebben a válságos időszakban kivételt kellene tennie, és felfüggeszteni az Irán elleni szankcióknak legalább egy részét, mert a büntetőintézkedések nagy mértékben akadályozzák Irán védekezőképességét a járvány ellen.

Róháni szerdán kormánya ülésén, amelyet közvetített a tévé, kijelentette: „felszólítom a nemzetközi közösséget, hogy teljesítse kötelezettségeit. Irán tagja az IMF-nek, nem különböztethet meg bennünket hátrányosan azáltal, hogy nem ad hitelt.”

Egy meg nem nevezett IMF-tisztségviselő a Reuters hírügynökségnek elmondta, hogy a szervezet tárgyal Iránnal kérelméről, arról, hogy pontosan mihez van szüksége pénzügyi segítségre.

Amerikai tisztségviselők azt állítják, hogy az Egyesült Államok szankciói nem érintik Irán gyógyszerbeszerzését, és Washington többször felajánlott Teheránnak humanitárius segítséget a járványban.

Abbász Muszavi, a teheráni külügyminisztérium szóvivője hétfőn kijelentette: Irán soha nem fog segítséget kérni az Egyesült Államoktól a koronavírus elleni küzdelemben, ettől függetlenül Washingtonnak fel kellene oldania a büntetőintézkedéseit. Róháni pedig aznap este telefonon beszélt Emmanuel Macron francia elnökkel, és kérte a segítségét annak érdekében, hogy az Egyesült Államok oldja fel az Irán elleni szankciókat.

A Közel-Keleten Iránban a legsúlyosabb a járványhelyzet.

Legnépszerűbb cikkeink