Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Archív cikkek

A vírus nem alszik – ez történt az éjjel

Létrehozva:

Ajánlott, de nem kötelező a szájmaszkok viselése az új típusú koronavírus-járvány idején az Egyesült Államokban – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök. De azért ő nem fogja viselni.
Az elnök közölte: a járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) legújabb ajánlása értelmében minden nyilvános helyen javasolt az arcmaszk viselése. Ez nem érvényes az úgynevezett N95-ös, vagyis orvosok által használt speciális védőmaszkra, amelyet egyébként már az Amazon internetes áruház is csak a kórházak közvetlen megrendelésére szállít. A maszkok viselése azonban nem helyettesítheti a társadalmi elkülönülés előírásait – tette hozzá.
Trump elmondta, hogy ő valószínűleg nem fogja viselni a maszkot.
Alex Azar, az egészségügyért és emberi erőforrásokért felelős miniszter hivatalosan is bejelentette – amit egyébként amerikai sajtóértesülések már péntek délelőtt megszellőztettek -, hogy egyetlen koronavírusos betegnek sem kell aggódnia a kórházi költségek miatt. A szövetségi kormány ugyanis a kórházaknak kifizeti azoknak a kezelését is, akiknek nincs egészségbiztosításuk.
A sajtókonferencián Donald Trump újságírói kérdésekre válaszolva az előző elnök, Barack Obama vezette kormányzatot okolta azért, hogy az Egyesült Államok nem volt jobban felkészülve a járványra: „a polcok üresek voltak, nem voltak raktáron orvosi segédeszközök”.
A járvány miatt nem halasztják el a novemberi elnökválasztást, arra november 3-án sor kerül.
Az Egyesült Államokban egyetlen nap alatt csaknem 1500-zal nőtt a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma a Johns Hopkins egyetem és kórház péntek esti összesítése szerint. Közben Oregonban egy 104 éves férfi meggyógyult.
A baltimore-i kórházkomplexum péntek esti adatai szerint az Egyesült Államokban az új típusú koronavírussal 277 ezer 943 fertőzöttet diagnosztizáltak már, és a vírus okozta betegségbe immár 7406 amerikai halt bele.
Svédországban több ezer halottal kell számolni az elhúzódó koronavírus-járvány miatt Stefan Löfven svéd miniszterelnök szerint. Szerinte az, hogy Svédországban lassabban terjed a járvány, mint más országokban, még nem jelenti automatikusan azt, hogy ezért kevesebb súlyos beteg vagy halott lesz.
Stockholmban a hétvégén nyitják meg az első ideiglenes, tábori jellegű kórházat a svéd főváros délre található Älvsjö elővárosának rendezvényközpontjában. A létesítményben egyelőre 140 beteget tudnak kezelni, de a hatóságok szerint a befogadóképességét szükség esetén 600 férőhelyesre bővíthetik.
Svédország a legtöbb európai államtól eltérő stratégiát követ a járvány elleni küzdelemben: nincsenek kijárási korlátozások, az iskolák, az éttermek és a sportlétesítmények nyitva tartanak.
Legfrissebb adatok szerint Svédországban eddig 358 beteg hunyt el a Covid-19-járvány következtében, mintegy kétharmaduk Stockholm régiójában. Az országban szombatra virradóra 6131-re rúgott az igazolt koronavírus-fertőzöttek száma.
Hondurasban Juan Orlando Hernández elnök pénteken utasítást adott országa polgármestereinek, hogy jelöljenek ki földterületet tömegsíroknak arra az esetre, ha nagyon megnőne a gyorsan terjedő koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma. Az országban szigorú kijárási korlátozásokat vezettek be a vírus terjedésének feltartóztatásra. Hernández elnök kormánya mindemellett figyelmeztetett, hogy még csak a járvány kezdetén állnak, és nehéz idők elébe néznek. Hondurasban eddig 222 koronavírusos esetet regisztráltak, 15 ember hunyt el.
Brazíliában Jair Bolsonaro evangéliumi keresztény papokkal találkozott elnöki rezidenciája előtt pénteken. Ezek a felekezetek számítanak a járványügyi helyzet kezelése miatt heves bírálatok kereszttüzébe került jobboldali elnök egyik legfőbb támogatói bázisának. „A lelkipásztorokkal és vallási vezetőkkel közösen böjtnapra szólítjuk a brazilokat, hogy Brazília mihamarább megszabadulhasson ettől a gonosztól” – hangsúlyozta az elnök a Jovem Pan helyi rádió műsorában a találkozót követően. A brazil rádiónak adott interjúban ismét bírálta a járvány megfékezése céljából bevezetett, a közösségi távolságtartásra vonatkozó intézkedéseket, a kereskedelem újraindítását szorgalmazta, és bírálta Luiz Henrique Mandetta egészségügyi minisztert, akiből szerinte hiányzik az alázat a válság kezeléséhez.
A legfrissebb adatok szerint Brazíliában 9164 regisztrált fertőzött van, és 363-an haltak bele a kórba.
Mexikóban nem csökkent az erőszakos bűncselekmények száma az új típusú koronavírus járványa miatt bevezetett intézkedések, a távolságtartásra és az otthonmaradásra való felszólítások ellenére sem – közölte Andrés Manuel López Obrador mexikói elnök pénteken. A március végén bevezetett korlátozó intézkedésektől azt remélték, hogy a koronavírus terjedésének fékezése mellett jelentősen csökken majd a bűnözés is a krónikusan erőszak sújtotta országban. A statisztikai adatok ezt azonban nem igazolták vissza. Márciusban 2585 gyilkosságot követtek el, ez rekordnak számít. A latin-amerikai államban eddig 1688 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak. A betegségben 60-an hunytak el.

Legnépszerűbb cikkeink