Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Archív cikkek

Elmarad a Forma–1-es idénynyitó

Létrehozva:

Fotó: William West / AFP

Győzött a józan ész, a rendezők pénteken törölték a Forma–1-es hét végi szezonnyitó Ausztrál Nagydíjat a koronavírus-járvány miatt.

Majdnem diadalmaskodott a pénz a józanság felett. A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) és a Forma–1 jogtulajdonosa, a Liberty Media amíg tudta, húzta a döntést az idénynyitó Ausztrál Nagydíj megrendezéséről. Pedig a héten már többen is megbetegedtek az F1-es mezőnyből. A brit McLaren csapat csütörtökön visszalépett a versenytől, mert pozitív lett egyik dolgozójának a koronavírus-tesztje. A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton már ekkor azt kérdezte, hogy tulajdonképpen miért vannak ott Melbourne-ben, ha ilyen válságos a helyzet. Azt mondta, sokkoló számára, hogy megrendezik a versenyt. Vettel teljesen egyetértett Hamiltonnal, ugyanis óriási volt a bizonytalanság a paddockban, hiszen nem tudhatják, van-e még fertőzött közöttük.

Tegnap még úgy volt, a McLaren nélkül is lesz futam. A Forma–1-es versenysorozat sportigazgatója, Ross Brawn a koronavírus-járvány várható következményeivel kapcsolatban korábban azt nyilatkozta, hogy nem rendeznek olyan helyszínen versenyt, ahova akár csak egy csapat nem utazhat el a betegség miatt. Ugyanakkor szerinte most más volt a helyzet, ugyanis a McLaren Racing a saját döntése alapján maradt volna távol egy versenytől. A Mercedes csütörtökön már hivatalosan is arra kérte az FIA-t, törölje a Grand Prix-t, ráadásul péntek hajnalban több versenyző is elhagyta a helyszínt. A BBC úgy értesült, Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen melbourne-i idő szerint kora reggel, 6 óra után elrepült Melbourne-ből! Pedig ekkor még be sem jelentették, hogy törlik az Ausztrál Nagydíjat. A hivatalos bejelentés végül alig két órával az első szabadedzés előtt történt meg, az FIA hosszas huzavona után közölte a hírt. A csapatok képviselői és a rendezők többségi szavazással döntöttek a törlés mellett. Csupán három istálló, a Red Bull, az Alpha Tauri és a Racing Point versenyzett volna. A Nemzetközi Automobil-szövetség zavarodottságát és teszetoszaságát a nézők is bánták, a szervezők nem engedték be a kapuk előtt összetömörülő, addigra már dühös és összezavarodott szurkolókat a pályára.

– Sajnálatos módon ez a helyes döntés – mondta a hatszoros világbajnok Lewis Hamilton. – Mindannyian versenyezni szeretnénk, de reálisan kell látnunk a helyzetet, és az egészséget, valamint a biztonságot kell ilyenkor előtérbe helyezni. A valóság az, hogy emberek halnak meg naponta, sokan megbetegednek, vagy ha nem is lesznek betegek, financiálisan vagy érzelmileg érinti őket a járvány. Tudom, hogy kiábrándító a verseny törlése, hiszen a sport összehoz bennünket a nehéz időkben, de ez a helyes döntés.

Hasonló véleményen volt a ferraris Charles Leclerc: – Egy kicsit tovább kell várnunk, hogy újra autóba üljünk. Nagyon vártam már, hogy ismét vezethessek, de ez a legjobb döntés, az egészség elsődleges. Mindenki maradjon biztonságban.

Az biztos, hogy a McLarentől megfigyelésre 14 napig az egy koronavírusos mellett további 14 csapattagot karanténban tartanak Ausztráliában, elővigyázatossági okokból. Így ők biztosan nem lesznek ott Bahreinben. Egyelőre nem tudni, mi lesz a jövő heti bahreini futammal, amit a jelen állás szerint nézők nélkül rendeznek. Erről még nincs döntés, de a csapatok közleményei azt sugallják, hogy nem fognak elutazni a közel-keleti versenyre.

Legnépszerűbb cikkeink