Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Archív cikkek

„Ne egy idetévedt belga hallgattassa el az Újpest-tábort”

Létrehozva:

BREAKING: Elmarad a hétvégi Újpest-Ferencváros mérkőzés. Lapzártánk után derült ki, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség elfogadta az Újpest és a Ferencváros közös halasztási kérelmét, így egy későbbi időpontban rendezik meg a 225. derbit – írja az mlsz.hu.

A halasztásra azért került sor, mert a Szusza Ferenc Stadion gyepszőnyegének szakértőkkel közösen végzett megvizsgálását követően a szövetség szerdán úgy határozott, hogy nem engedélyezi mérkőzések rendezését a Megyeri úton. A pálya jelenlegi állapotában sérülésveszélyes, nem alkalmas a játékra. A lila-fehér klub illetékesei mindent megpróbáltak, hogy új helyszínt találjanak a mérkőzésnek, de az illetékes rendőrkapitányságok a sporttörvényben előírt nyolcnapos határidőre hivatkozva nem vállalták a rangadó biztosítását.

A derbi hungarikum. Olyan futballmeccs, amelyen az elmúlt évtizedekben olyan klasszisok léptek pályára, mint Albert, Varga Zoli, Ebedli vagy Nyilasi a zöldeknél, míg Bene, Fazekas, Tóth András vagy Törőcsik a liláknál. Erre még külföldön is felfigyelnek, tudósítanak róla és szurkolók érkeznek miatta Budapestre. Szombaton ismét összecsapott volna a két ősi rivális. Az Újpest még nyomokban sem emlékeztet egykori önmagára, szétesett, hitehagyott csapat képét mutatja, ráadásul a Magyar Labdarúgó Szövetség alkalmatlannak találta a frissen felújított Szusza Ferenc Stadion gyepét, így a lilák nem fogadhatják hazai pályán az ősi riválist.

Ráadásul javában zajlik az egyre jobban eldurvuló vita a szurkolók és a belga tulajdonos között. Roderick Duchatelet, mint ismert, „gazdasági okokra” hivatkozva vadonatúj emblémát kreált, amelyet azóta nemes egyszerűséggel csak vécédeszkának csúfolnak. Mindeközben a szurkolók szerint kiárusítja a csapat legjobbjait, így az Újpest évek óta nem képes történelméhez méltóan szerepelni a bajnokságban. A derbin mindez a feszültség kicsúcsosodik majd, ugyanis hiába érkezik az Üllői útról nagyjából ezerhatszáz zöld-fehér fanatikus – nem várja őket a lila-fehér sereg. Olyan rangadót rendeznek szombaton – valahol Budapesten, de biztosan nem a Szuszában –, amelyet eddig még soha sem láthattunk. Az újpesti ultrák bojkottálják a derbit, és Újpest központjában, kivetítő előtt szurkolják végig a meccset. Borsche Gábor, az Újpest 1885 Szurkolói csoport vezetője lapunk kérdésére elmondta, fájdalmas döntést hoztak, mert valamennyiük számára az év egyik fontos eseménye ez a rangadó.

„Csakhogy az Újpest hosszú dicsőséges történelmében ez mindössze egy meccs, még ha nem is egy a sok közül. Számunkra a tradíció, a múlt tiszteletben tartása, klubunk hagyományai sokkal fontosabbak, minthogy adott esetben a lelátón drukkoljunk a zöldek ellen. Egyszerűen nincs más eszköz a kezünkben, mint a tiltakozásnak ez a formája, a távolmaradás. Szeretnénk felhívni a magyar közvélemény figyelmét arra, mi zajlik, mi történik Újpesten. Tucatzsoldosok szerepelnek a csapatunkban, akiknek fontos a klub, azokat eladják, elengedik, pénzzé teszik. A jelenlegi vezetés megcsúfolja mindazt, amit az Újpest jelent a magyar futballban. Az üres lelátók szombaton üzenettel érnek fel: szinte követeljük, hogy valaki állítsa már meg a belga ámokfutását…!” – jelentette ki Borsche.

A derbi lilák, újpesti rigmusok, transzparensek nélkül mit sem ér. S ugyanezt gondolják a ferencvárosiak is, ám mégsem csatlakoznak a bojkotthoz.

„Mi tiszteletben tartjuk valamennyi hazai klub, minden rivális múltját, tradícióját, színét és címerét. Nem is kérdés, hogy azt bárkinek megváltoztatni, átírni olyan lépés, amely ellen valóban tiltakozni kell. Halljuk, olvassuk a híreket, mi zajlik Újpesten, és ha most üzenhetnék a negyedik kerületbe, akkor azt mondanám: ne egy idetévedt belga hallgattassa el az Újpest-tábort, azt hagyja meg nekünk… Mi megyünk szombaton, zsúfolásig megtöltjük a vendégszektort, és szurkolunk a csapatunknak, akárhány lila ül majd velünk szemben. És ha csend lesz a válasz a mi rigmusainkra, azt pokolian sajnáljuk majd, hiszen a hangorkán, a verbális csata, az egymás kölcsönös szidása, a derbi, sőt a futball része…” – fogalmazott Hamberger Ádám, a Fradi-tábor vezéralakja.

Sinkovics Gábor

Legnépszerűbb cikkeink