Archív cikkek
Tudták, hogy elszökhet, mégis futni hagyták
Előre jelezték az ügyészségnek, hogy a FINA-s Balogh Sándor külföldre szökhet, mégsem léptek.
Egyelőre bottal üti a nyomát az ügyészség Balogh Sándornak, akit a vizes vb lebonyolításáért felelős Bp2017 Kft. gazdasági igazgatójaként ismerhet a közvélemény. A férfit 587 millió forint adó elcsalásával és a NAV tisztviselőknél megkísérelt befolyás vásárlásával gyanúsítják, az érintett Globimpex Zrt. nevű cégnél a NAV vagyonelkobzást is elrendelt. Három gyanúsítottat, a NAV egyik munkatársát, illetve két másik férfit 2019. május 28-án fogtak el, majd tartóztatták le több hónapra. Jelenleg bűnügyi felügyelet alatt állnak.
Viszont Balogh Sándorral szemben semmilyen személyes szabadságot korlátozó intézkedést nem rendeltek el. Pedig az ismert volt, hogy rendszeresen megfordult Afrikában; ő a Magyar Afrika Társaság alapítója és elnöke. Ő szervezte például Seszták Miklós volt fejlesztési miniszter ugandai látogatását is 2015-ben az általa alapított Magyar Kereskedelmi és Kulturális Központ (HTCC) révén. A szervezet weboldala már nem él.
Információink szerint a nyomozás megindulása után jelezték az ügyészségnek, hogy Baloghnak ingatlana van Dubajban és kiváló helyismerettel, kapcsolatokkal rendelkezik Ghánában, Ugandában és Marokkóban. Ezért megszökhet a felelősségre vonás elől. A figyelmeztetés ellenére azonban nem láttak okot arra, hogy Baloghot letartóztassák – ez derült ki a Fővárosi Főügyészség lapunknak adott válaszából. Ám miután a férfi eltűnt, körözni kezdték befolyás vásárlása és költségvetési csalás miatt.
Az adóhivatal vizsgálódása érdekelte Baloghot, és a lapunk birtokában lévő dokumentumok szerint tudni akarta, hogy ő és baráti köre az érdeklődés központjába kerültek-e. Ebből a kíváncsiságból lett a befolyás vásárlása miatt folyó bűnügy, amelyben a Fővárosi Nyomozó Ügyészség jár el. Az ügynek „Mr. Ghánán” kívül még kilenc gyanúsítottja van. Úgy tudjuk, hogy a Nemzeti Védelmi Szolgálat 2018 eleje óta folytatott titkos nyomozást, az ügyészség pedig 2018 júniusában rendelte el a büntetőeljárást, első körben hivatali visszaélés gyanúja miatt.
Balogh ellen hat körözést adtak ki, azonban a körözések fele, köztük két nemzetközi elfogatóparancs egyik napról a másikra eltűnt a rendőrség honlapjáról, a police.hu-ról. Az Országos Rendőr-főkapitányság ezt azzal magyarázta, hogy érdeklődésünkkor „a kérdéses körözések két körözési eljárást folytató szerv közötti átadás alatt voltak, amely nem volt befolyással a körözések érvényére”.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!