Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Archív cikkek

Osztás és megosztás

Létrehozva:

Dagad a botrány a Térey-díj körül.

A tragikusan korán elhunyt Térey János költőről elnevezett ösztöndíjasok listáját január 21-én hirdették ki. A díj körül már aznap botrány alakult ki. Bartók Imre író a Facebookon posztolta, hogy nem veszi át az elismerést, mivel aggályosnak találja „a díj létrejöttének körülményeit, annak átláthatatlanságát, az azt életre hívó Demeter Szilárd személyét”. Példáját további négy díjazott követte.

Az irodalmi élet már jó ideje két pólusra szakadt, ebbe a szerencsétlen helyzetbe érkezett a Térey-ösztöndíj, melynek listáján a 45 művész közt hiába van név mindkét oldalról – sőt, miként a díj egyik alapítójától, Térey János özvegyétől, Harmath Artemisztől megtudtuk, a nemek arányára is odafigyeltek –, az a tény, hogy a díjjal járó összeget a kormánypárti Petőfi Irodalmi Múzeum (melynek Demeter Szilárd a főigazgatója) folyósítja, hatalmas felzúdulást eredményezett. „Nem kell megosztani az értelmiségi közeget, hiszen a fasírtban-való-lét egyik szimptómája éppen az, hogy magunkat osztjuk meg és magunktól határolódunk el” – írta Nemes Z. Márió költő, esztéta a tegnapi Magyar Narancsban. A mai Élet és Irodalomban Szijj Ferenc költő pedig azt írja: „Van, akiről tudom, hogy ez az ösztöndíj úgyszólván az életét menti meg.”

A díj körüli kedélyeket, hogy ki fogadja el, ki nem, és milyen jelzővel illessünk ezért, a Fiatal Írók Szövetsége és a Szépírók Társasága is igyekszik hűteni: tegnap mindkét társaság nyilatkozatot adott ki, melyben kiállnak saját jelöltjeik mellett, akár elfogadták az ösztöndíjat, akár nem. Az azonban továbbra is aggályos, hogy Bartók Imrétől posztja után egy nappal a Külügyminisztérium visszavonta a felkérést, hogy ő képviselje Magyarországot az Irodalom Éjszakáján.

A híresztelések ellenére az ösztöndíjat nem tervezik megszüntetni, miként Harmath Artemisztől megtudtuk, jelenleg a további lépésekről folynak az egyeztetések, hiszen nem volt minta arra, hogyan kell egy ilyen ösztöndíjat létrehozni.

Svébis Bence

Legnépszerűbb cikkeink