Pénteken váratlanul bejelentették, hogy a román elnökválasztás első fordulóját érvénytelenítették, a kérelmezők orosz beavatkozásra hivatkoznak.
A szélsőséges, magyargyűlölő román pártot veszik fel az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) frakciójába a Fidesz helyett.
A három legnagyobb tanügyi szakszervezet nem tudott megegyezni a kormánnyal a béremelésekről.
Magyarország két szomszédjánál, Szlovákiában és Romániában közel sincs olyan brutális infláció, mint Magyarországon, annak ellenére, hogy nem jellemzők az árkorlátozások.
A NATO keleti szárnyának megerősítéséről és az orosz energiaforrásoktól való függetlenedésről tárgyalt kedden Bukarestben Alexander De Croo belga miniszterelnök a román államfővel. Továbbá Klaus Iohannisszal szerdán...
Romániában az erdélyi megyeszékhelyek többsége után szerdán Bukarest is az úgynevezett „vörös zónába”, azaz a legfertőzöttebb zónába került, miután itt is meghaladta a lakosság három ezrelékét...
A román hatóságok december végén úgy becsülték, hogy már január végére 25 ezerre ugorhat a napi esetszám.
Megindultak Románia felé a karácsonyra hazalátogató, külföldön dolgozó román vendégmunkások.
Az RMDSZ-nek – a kormányfőhelyettesen kívül – 3 minisztere lesz a Ciuca-kabinetben.
A kék színű táblákon felül románul, alul pedig magyarul szerepel fehér betűkkel az utca neve.