Tartalékosokat is behívnak a hadrafoghatósági ellenőrzés harmadik, hétfőn kezdődött szakaszában. A fehérorosz védelmi minisztérium közleménye szerint az ellenőrzés során értékelni fogják, hogy a katonai alakulatok képesek-e...
Az újraválasztásáért küzdő elnök személyesen is megjelent a bejelentésen.
Fenn kell tartani a járványügyi készültséget, valamint újabb gazdaságvédelmi intézkedések várhatóak, így módosítani kellett a hiánycélt – jelentette be a Pénzügyminisztérium.
Nem tudta, hogy műemléket rugdal.
Hvar szigeténél fotózták le Orbán Viktort egy vitorláson, erről a horvát Jutarnji oldal írt. Ezek szerint a külügyminiszter után a miniszterelnök is bort iszik, vizet prédikál...
Az MSZP-nek és a kormány leváltásán dolgozó ellenzéki pártoknak el kell fogadniuk, hogy rövid távú érdekeik sérülnek egy új Magyarország érdekében – derül ki Kunhalmi Ágnes...
Magyarország 27 százalékos áfakulccsal világbajnok, és az infláció is nálunk a legmagasabb az Európai Unióban. A szakértők egy része áfacsökkentést szorgalmaz, az Orbán-kormány azonban nem ebben...
Túléli a mérgezést Alekszej Navalnij, de várhatóan hónapokig cselekvőképtelen lesz politikusként – közölte annak a német alapítványnak a vezetője, amely Berlinbe szállíttatta a minap a szibériai...
Kilenc nap maradt a tanévkezdésig. Több mint ezer tanári és közel 450 tanítói állást hirdetnek a Belügyminisztérium által üzemeltetett kozigallas.hu oldalon – szúrta ki a Portfolio....
Az 1526-os mohácsi csatát nem augusztus 29-én, hanem valójában szeptember 8-án vívhatták meg – mondta a Szigetvár melletti Szulejmán-sírkomplexum kutatását vezető Pap Norbert. A Pécsi Tudományegyetem...