Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Veszélyes játék a Puskás Arénában

Létrehozva:

A Magyar Kupa döntőjét közel 10 000 néző előtt rendezték 2020. június 3-án / Fotó: Szirtesi László/Shutterstock

Három hét maradt az Európai Szuperkupa-döntőig, amin az európai futballszövetség, az UEFA engedélye nyomán 20 ezer ember lehet majd jelen a budapesti Puskásban.

Ma még kérdés, pontosan milyen feltételekkel zajlik majd a tesztmeccs, és valószínűleg még jogszabályt is kell hozzá módosítani, mindenesetre az UEFA a Pesti Hírlapnak leszögezte: nem kockáztatják a résztvevők egészségét. De mindenhol máshol maradnak a zártkapus meccsek.

Az is felmerült, hogy mégsem Budapest

Szeptember 24-én, az Európai Szuperkupa-döntő napján 20 ezer néző előtt csaphat össze két profi klub, a Bajnokok Ligája-győztes Bayern München és az Európa-liga aranyérmes Sevilla. Mégpedig a budapesti Puskás Arénában. Bár lapzártánk idején még pontosításra vár, hogy a szurkolókat milyen körülmények között engedik be hazánk, majd az aréna területére, azonban a határzár miatt már szigorúbbak a szabályok. Egyrészt, aki külföldről sporteseményre – egész pontosan nemzetközi labdarúgó-kupamérkőzésre és válogatott futballmeccsre – érkezik, annak egy három napnál nem régebbi vírusteszttel kell bírnia. Másrészt azonban a magyar jogalkotók csak a csapatok szűk delegációjára gondoltak itt, a drukkerekre nem, így az UEFA-nál a napokban az is felmerült, hogy mégsem a budapesti stadion lesz a döntő helyszíne. A szövetség korábbi bejelentése szerint a mérkőzésre 3-3 ezer jegyet kapnának a csapatok saját szurkolói is, és elképzelhető, hogy a viszonyok rendezéséhez újra módosítani kell a szabályokon.

Nem vitás, a zártkapus mérkőzések ínséges hónapjai után sivatagként szomjazza az egész futballélet a nagyszabású rangadókat. Az Európai Klubszövetség adatai szerint a koronavírus-járvány miatt akár négymilliárd eurótól is eleshetnek az elmaradt bevételek miatt a csúcsligás csapatok, de a legnagyobb veszteségek csak az új szezonban jönnek. A 2020–2021-es idényben óvatos kalkulációk szerint 23,1-ről 20,7 milliárd euróra apadhatnak a bevételek, a nézők fizikai jelenléte – nota bene, pénztárcája – nélkül komoly kihívás életben tartani egy komplett szórakoztatóipari ágat. Dicséret illeti a gyors alkalmazkodókészségért viszont a teniszt, ahol sok versenyt eleve kevés játékossal rendeztek meg, rövidebb meccsekkel, és volt, ahol teljesen nézők nélkül – a Bett1 Aces nevű tornát például egy miami villában rendezték meg –, és természetesen a bírótól a labdaszedőig mindenki maszkot viselt. Ráadásul még akár maradandó gesztusa is lehet a sportéletnek a meccsek végi teniszütő-koccintás a kézfogás helyett.

Papírmasé-szurkolók, hangeffektek

A kényszerpályán manőverező UEFA mindenesetre a nem túl kedvező járványadatok ellenére is egy tesztmeccs megtartásáról határozott, a Puskás Aréna esetében a 67 ezres lelátónak csak 30 százalékos megtöltésével – ez az arány egyébként megegyezik a török futballszövetség saját engedményével.

Fotó: Szirtesi László/Shutterstock

Kérdés, miért éppen Budapest adhat otthont a világszerte nagy várakozással övezett víruskísérletnek. Egyrészt azért, mert a Porto kiszállt az esemény megrendezéséből, miután a portugáloknál lesz a Bajnokok Ligája nyolcas döntője, ami az UEFA szabályai szerint kizáró ok, másrészt mert a Magyar Labdarúgó-szövetség maga ajánlotta a helyszínt az UEFA-nak, amit a szövetség elfogadott. Hogy miért éppen a szuperkupa lehet a tesztesemény, és nem az egy hónappal korábban tartott BL-döntő volt, annak az a magyarázata, hogy az UEFA akkor még erősen gondolkodott, mikor és milyen eseményre lehet egyáltalán nézőket beengedni. Hangsúlyozták, hogy

a szuperkupa kivételes esemény, egyéb döntésig az európai futballszövetség minden más mérkőzése zártkapus marad.

A szurkolók hiánya egyébként igen kreatív megoldásokat szül a különböző szervezőknél, a Bundesligában és Dél-Koreában is láthattunk papírmasé-szurkolókat, de letakart nézőteret is, a La Ligában régi számítógépes játékok grafikájával színezték ki a lelátókat, a Premier League-ben mesterséges szurkolói hangeffektet vágtak a közvetítések alá.

Folyamatosan egyeztetnek

Valószínű, hogy a szokásos járványprotokollt alkalmazzák majd a Puskás Arénában a beléptetéskor, ami azt jelenti, hogy megmérik a nézők testhőmérsékletét, valamint a szájmaszk és a távolságtartás is előírás lehet. Mégis felmerül, hogy 20 ezer ember beengedése óhatatlan kockázatokkal jár, hisz a sok szurkoló a stadion előtt kénytelen tartósan közel tartózkodni egymáshoz. Mindenesetre már a drukkerek odajuttatása is megoldásra vár, ami az MLSZ és a kormány előtt kihívás.

A Pesti Hírlap ez irányú érdeklődésére az UEFA leszögezte, semmilyen módon nem kockáztatják az emberek egészségét, a részletekről folyamatosan egyeztetnek a magyar kormánnyal és az MLSZ-szel is, hogy garantálják „mind a játékosok, mind a nézők egészségét”. Kiemelték, a tárgyalások még folynak a meccsben érintett csoportok – a játékosok, a meghívottak, az üzleti partnerek, a stábtagok, a sajtó és a szurkolók – védelméről, erről pedig tájékoztatnak majd.

Fotó: Szirtesi László / Shutterstock

A romló járványadatok ellenére több ország futballpályájának kapui is megnyílnak a közeljövőben, Németországban már októberben várják a szurkolókat, szintén akkor játszanak ismét nézők előtt a török csapatok. Velük ellentétben Olaszország és Argentína szigorú, utóbbinál csak év végén, előbbinél viszont jövő januárnál előbb nem lehet szurkolni a lelátókról.

Legnépszerűbb cikkeink