Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Vastaps a Vas utcában: nem férnek el a belvárosban az SZFE-s tüntetők

Létrehozva:

Covid-biztos élőláncot alkot a tömeg, a szervezők arra kérték őket, álljanak dupla sorba, mert túl sokan vannak.

A Belváros nagy részét érintő élőláncot alkotnak tüntetők a Színház- és Filmművészeti Egyetem, valamint a Parlament között – írja a 24.hu. A demonstrálók ezzel állnak ki az SZFE mellett, ami a hallgatók és tanárok szerint teljesen elvesztette az autonómiáját Vidnyánszky Attila kuratóriumi elnöknek való kinevezése óta. Annyi a résztvevő, hogy a szervezők dupla soros élőlánc kialakítására kérik a tüntetőket.

A Vas utca nagyjából megtelt az SZFE épülete előtt, ahol vastapssal fogadták az egyetem balkonjára kiálló hallgatókat és tanárokat. A tüntetők nem sokkal 15 óra után elkezdték megformálni az élőláncot.

Az élőláncot alkotók nem fognak kezet egymással, a lánc folytonosságát az egyetem barikádjához is használt piros-fehér szalagokkal biztosítják.

A folyamatosan épülő és fejlődő élőlánc negyed 4 körül elérte az ELTE BTK Múzeum körúti kampuszát, fél 4-kor pedig elért a Kálvin térre. Négy óra körül már a Magyar Tudományos Akadémiánál tartottak a tüntetők, fél ötre pedig megtelt az egész Kossuth tér a kanyargó-kígyózó élőlánccal. Az élőlánc elején elindult egy papírtekercs is, rajta azokkal az alapelvekkel, amelyek alapján az SZFE el tudja képzelni az együttműködést. A tüntetők a staféta végén ezt az egyetemi chartát juttatják el a Parlamentbe, a szabad ország, szabad egyetem rigmust skandálva várták, hogy megérdekezzen a charta a térre.

A SZFE Vas utcai épülete előtt Upor László rektorhelyettes bejelentette, hogy a tanév rendje megváltozik: a beiratkozás határidejét szeptember 13-ig meghosszabbítja, a tanítás kezdeti időpontját pedig egy héttel eltolja. A diákok pedig bejelentették, hogy folytatják a tiltakozásukat mindaddig, amíg a kuratórium és Vidnyánszky Attila nem mondanak le.

Az SZFE vezetése augusztus 31-én mondott le, azóta gyakorlatilag minden nap tüntetést szerveznek az intézmény Vas utcai épülete elé, az egyetem hallgatói pedig elbarikádozták magukat. A tüntetéshullámot az indította el, hogy a Vidnyánszky vezette kuratórium, vagyis az egyetem legfőbb döntéshozó szerve

  • nem dönthet saját működési szabályzatáról,
  • nem szólhat bele a költségvetésbe,
  • nem fogadhatja el intézményfejlesztési tervét,
  • nem választhatja meg az egyetem rektorát,
  • nem jogosult önállóan intézetvezetőket és osztályvezető tanárokat kinevezni, osztályokat indítani.

Legnépszerűbb cikkeink