Archív cikkek
Rengeteg a kérdőjel a Bige-féle vádemelés körül
A milliárdos műtrágyakirály Bige Lászlóra akár börtönbüntetést és vagyonelkobzást is kiróhatnak– írja a 24.hu. Ő bosszút emlegetett korábban. A bepanaszolója most érezte jelezni a rendőrségen a 2010-es ügyet.
A milliárdos nem először kerül a hírekbe: 2018 novemberében az ország egyik leggazdagabb vállalkozója, Bige László tulajdonában lévő szolnoki kénsavgyárba hulladékgazdálkodás rendjének megsértése és más bűncselekmények miatt szálltak ki katasztrófavédők és rendőrök.
Hogy mik azok az egyéb bűncselekmények, arról nem adtak tájékoztatást. Ám Bige ekkor arról beszélt, hogy nem környezetvédelmi ügyről, hanem a cége ellen indított hadjáratról van szó. Állítása szerint Csányi Sándor, az OTP Bank vezére akarja arra kényszeríteni, hogy eladja a régió legnagyobb nitrogénműtrágya-gyárát.
2019 tavaszán pedig Bigét őrizetbe vették és házkutatást is tartottak nála, ám, mint kiderült, ennek semmi köze a hulladékgazdálkodáshoz, a vád vesztegetés volt.
Ugyanakkor a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei hírportálon Vádemelés vesztegetés elfogadása miatt címmel április 21-én megjelent egy írás Martossy György főügyésztől, amiben ugyan neveket nem említ, de egy olyan, 2010-ben történt ügyről beszél, amibe könnyen ráismerhetünk Bigére, akit Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség üzletszerűen elkövetett vesztegetéssel vádol. A vádirat szerint manipulált az általa gyártott termék eladása során, amiért 135 millió forintot kért és kapott cége ügyfelétől.
Az ügyészség vagyonelkobzást indítványozott a vesztegetési pénzre, amit már le is foglaltak Bige bankszámláján, és további 20 millió forint büntetést is kirónának. Emellett az ügyészség börtönbüntetést kér a milliárdosra, ám ha az előkészítő ülésen beismerő vallomást tesz, és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, megelégednének két év börtönbüntetéssel öt évre felfüggesztve.
„Inkább sikkasztásról vagy költségvetési csalásról lehetne szó, nem vesztegetésről”
„Az ügyészség által megfogalmazott tényállás minősítése lehetne költségvetési csalás vagy sikkasztás, de vesztegetés semmiképp”
– mondta Bige László milliárdos vállalkozó ügyvédje, Zamecsnik Péter a Pesti Hírlapnak.
Zamecsnik kiemelte, hogy a vádhatóság a megállapításait egy cégvezetőre hivatkozva tette, és ez a vállalkozó érdekes módon éppen akkor fordult a hatóságokhoz, amikor az általa elkövetett költségvetési csalás elévült. „És 2010-hez képest elég sokára jutott eszébe ezt megtenni, de persze van olyan, hogy valaki sokat gondolkodik egy dolgon mielőtt lépne. Hogy mégis miként juthatott az ügyészség a vesztegetés tényállására, azt csak az égiek tudhatják.”
A védő hangsúlyozta, hogy a vád teljes mértékben megalapozatlan, Bige László eleve nem adott el semmit a cégvezetőnek, ha ő valóban vett is műtrágyát, akkor azt csak a Péti Nitrogén Művektől vásárolhatta. „Hogy esetleg ez csökkentett áron történhetett, abban sincs semmi meglepő – jegyezte meg Zamecsnik Péter, ugyanis a tárolt műtrágyában a szemek összeállhatnak vagy a páratartalom miatt nedvesedhet, és ilyenkor egy öttagú bizottság – amelynek tagjai között nincs ott Bige László – dönt arról, hogy a veszélyes anyagnak számító műtrágyát leértékelve értékesítsék vagy költséges módon megsemmisítsék.”
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!