Nagyvilág
2021 szava: a vakcina
A vakcina szó valójában két különböző történetet képvisel. Az egyik a tudományos történet, amely arról szól, hogy milyen figyelemre méltó gyorsasággal készültek el a koronavírus elleni oltások.
A vakcinát (vaccine) választotta az év szavának idén a Merriam-Webster szótár – írja az MTI. Peter Sokolowski, a Merriam-Webster főszerkesztője szerint 2021-ben ez a szó naponta rendkívül sokszor került elő.
Mint rámutatott, a vakcina szó valójában két különböző történetet képvisel. Az egyik a tudományos történet, amely arról szól, hogy milyen figyelemre méltó gyorsasággal készültek el a koronavírus elleni oltások. Ugyanakkor a szónak a vele kapcsolatos viták miatt komoly politikai vetületei is vannak. „A szó tehát mindkét fontos történetet magában hordozza” – hangsúlyozta a főszerkesztő.
A szótár online felületén tavaly 601 százalékkal nőtt a vakcina szó iránti érdeklődés. Idén pedig – 2019-hez képest – 1048 százalékkal nőtt a vakcina szóra való keresés. A Merriam-Websterben 2020-ban a pandémia (pandemic) szót nézték meg legtöbbször. Sokolowski szerint a világjárvány volt a pisztoly elsülése, és most az utóhatások következnek.
Sokolowski szerint a vakcina szó eredete 1882-re nyúlik vissza, de már korábban is felbukkantak említései a tehénhimlőből származó, oltásokhoz használt folyadékkal kapcsolatban. Az újlatin vaccina szóból kölcsönözték, amely a latin vaccinus nőnemű szóra vezethető vissza, ami azt jelenti, hogy tehéné vagy tehénből. A tehén latinul vacca, ami a Merriam-Webster szerint a szanszkrit vasa szóval rokonítható.
A Merriam-Webster az év szavát az online felületén végzett keresések alapján választja ki.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!