Nagyvilág
Kilencven éve áll Rio fölött a Megváltó
Éppen kilencven éve, 1931. október 12-én avatták fel a Rio de Janeiro fölött magasodó Corcovado hegyen álló, a brazil metropolisz jelképévé vált Megváltó Krisztus szobrát – emlékeztet az MTI.
1921-ben, Brazília függetlenségének századik évfordulójára készülve a riói katolikus közösség Krisztus-szobor fölállítását kezdeményezte a Corcovado hegy csúcsán, amely így a város bármelyik pontjából látható lenne. A nemzeti emlékhelyre kiírt tervpályázat nyertese Heitor da Silva Costa lett, az alkotás Párizsban készült a lengyel-francia szobrász, Paul Landowski részletes tervei alapján, Albert Caquot mérnök közreműködésével. A tényleges építési munkálatok 1926-ban és öt évig tartottak, a költségeket egészében a brazil katolikus egyház finanszírozta.
Krisztus alakja 30 méter magas, karfesztávolsága 28 méter, a 635 tonna súlyú szobor talapzata nyolc méter magas. A szerkezeti elemeket a már létező fogaskerekű vasúton szállították a hegy tetejére, hogy az alkotást a helyszínen állíthassák össze. A köveket ezernyi háromszögre vágták és kézzel ragasztották egymáshoz, csak ezek után illesztették őket a szoborhoz. A szobor akkori árakon 250 ezer, mai árakra átszámítva 3,4 millió dollárba került.
Az ünnepélyes átadásra 1931. október 12-én került sor. A tervek szerint a kivilágítást a rádió egyik feltalálójaként is emlegetett olasz Guglielmo Marconi Rómából, majdnem tízezer kilométerről küldött rövidhullámú rádiójele kapcsolta volna be, de a rossz időjárás következtében a jel gyönge volt, ezért a fényeket a munkásoknak kézzel kellett felkapcsolniuk.
Évente több villámcsapás éri a szobrot, 2008-ban és 2014-ben a feje, a szemöldöke és több ujja is megsérült. Ezt követően kicserélték a zsírkő egy részét, eltüntették a nedvesség okozta foltokat, és megjavították a szoborra telepített villámhárítókat. Mivel az eredeti halvány, világos zsírkő már nem áll rendelkezésre, a javítások során felhasznált kövek miatt a szobor egyre sötétebb árnyalatot ölt.
A Megváltó Krisztus (portugálul: Cristo Redentor) a világ legismertebb és a legnagyobb art deco stílusban készült szobra, egyben a negyedik legnagyobb Krisztus-szobor a világon. Egy 2007-es nemzetközi szavazáson a Megváltó Krisztus szobra a világ hét új csodájának listájára is felkerült.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!