Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Németország az első vb-kijutó

Létrehozva:

Fotó: AFP / Nikolay Doychinov

Elsőként a német válogatott csatlakozott a házigazdaként biztos résztvevő Katarhoz a 2022-es labdarúgó-világbajnokság selejtezősorozatából.

Ahogy a Nemzeti Sport írja, az első félidőben eléggé csikorgott Szkopjéban a német gépezet, hiába birtokolták 70 százalékban a labdát, a kapu előtt egyszerűen semmi nem jött össze a csapatnak. A fordulás után viszont megtört a jég: egy kontratámadás végén Kai Havertz vágta be Thomas Müller átadását. A 70. percben ismét a Bayern klasszisa volt az előkészítő, és ismét egy Chelsea-játékos, Timo Werner volt a befejező. Werner a 73. percben is villant, 14 méterről védhetetlenül tekert a hazai kapu bal oldalába. A végeredményt Jamal Musiala állította be. Hans-Dieter Flick irányításával eddig négy mérkőzésből négyet nyert meg a német csapat.

A Nationalelf tehát négygólos győzelmet aratott Észak-Macedónia vendégeként, de saját sikere mellett még arra volt szüksége a csoportelsőséghez, hogy Örményország pontokat veszítsen Romániában, ami be is következett, ugyanis Bukarestben egygólos hazai siker született – írja az MTI. A románok a győzelmükkel feljöttek a pótselejtezőt érő második helyre. Ezen a játéknapon még a pályára sem lépő belgáknak volt esélyük, hogy biztos résztvevőkké váljanak, de Wales begyűjtötte a három pontot Észtországban, így a világelső egyelőre nem jutott ki Katarba.

A H csoportban az dőlt el, hogy az orosz és a horvát csapat végez az első két helyen, már csak a sorrend a kérdés köztük, miután előbbi Szlovéniában 2-1-re nyert, míg utóbbi 2-2-es döntetlent játszott a vendég szlovákokkal. Lépéselőnyben a Szbornaja van, amely két ponttal előzi meg az előző vb-n ezüstérmes riválisát.

A csoportokból az első jut ki a 2022-es, katari világbajnokságra, a második pedig pótselejtezőt játszhat a részvételért. Mellettük a Nemzetek Ligájából a két legjobb olyan csoportgyőztes csatlakozik a pótselejtező mezőnyéhez, amely a vb-selejtezők során nem végez az első két helyen. A 12 csapat egymérkőzéses elődöntő-döntő rendszerben küzd majd meg a fennmaradó három helyért.

Legnépszerűbb cikkeink