Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

A szegényeknek alig jut vakcina

Létrehozva:

Sor egy dakkai oltóközpont előtt, Bangladesben | Fotó: MTI / EPA / Monirul Alam

Az alacsony jövedelmű országokban a lakosság csupán 1,4 százaléka kapta meg mindkét oltóanyagdózist, a fejlett országokban ez az arány 58 százalék.  

A vakcina-protekcionizmus elleni fellépés, a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) reformjai és a fenntartható fejlődés is szóba került a G20 csoport kereskedelmi minisztereinek keddi, Sorrentóban tartott találkozóján.

„Biztosítani kell a Covid-19 elleni oltóanyagok forgalmazását és azt a lehetőséget, hogy e vakcinákat a fejlődő országokban is előállíthassák” – szögezte le a találkozón Franck Riester francia külkereskedelmi államtitkár, aki egyúttal az oltóanyagok szellemi tulajdonjogára vonatkozó szabályozás felülvizsgálatát is sürgette, amely megkönnyítené a vakcinagyártást világszerte – jelentette az MTI:

A globális kihívásokkal kapcsolatban az államtitkár úgy vélte, azokra sem egyoldalú, sem kétoldalú válaszokat nem lehet adni, mert csak többoldalú megközelítéssel lehet kezelni őket. Hozzátette, ez a módja a fenntartható fejlődésnek is, beleértve a halászattal kapcsolatos ügyeket.

A szervezetben 20 éve folynak egyebek között az illegális halászatot és a szabályozatlan túlhalászatot érintő témában egyeztetések.

Ngozi Okonjo-Iweala, a WTO főigazgatója októberben azt mondta, hogy bár a világon már több mint hatmilliárd koronavírus elleni vakcinát állítottak elő és adtak be, az alacsony jövedelmű országokban a lakosság csupán 1,4 százaléka kapta meg mindkét oltóanyagdózist, míg ugyanez az arány a fejlett országokan 58 százalék. A főigazgató egyúttal felszólította a WTO tagállamait, tegyenek meg mindent az oltóanyagok igazságosabb elosztásáért.

A WTO november 30-tól december 3-ig Genfben tartja tizenkettedik, miniszteri konferenciáját, amelyen a tervek szerint a szervezeten belüli újításokról is szó lesz.

Legnépszerűbb cikkeink