Kiemelt hírek
Orbánék dollármilliókból nyomulnak Washingtonban
Jobb színben tűnnének fel az USA-ban.
Agytrösztöket támogat és lobbistákat pénzel dollármilliókból az Orbán-kormány az Egyesült Államokban annak érdekében, hogy szövetségeseket találjon, valamint hogy minél jobb színben tüntesse fel az ország vezetését Washingtonban.
A New York Times cikke – amelyet a hvg.hu szemlézett – úgy fogalmaz: a lobbisták feladata elhitetni, hogy Orbán és kormánya a keresztény ideológia európai letéteményese, valamint hogy feledtessék valahogy a populista, szélsőjobboldali módszereit. A lap a lobbisták sikerének tudja be azt is, hogy a közelmúltban itt járt többek között Mike Pence volt alelnök, Tucker Carlson, a Fox News műsorvezetője és Jeff Sessions egykori főügyész.
A NYT birtokába került információk szerint Orbán amerikai kampányai 2011 körül kezdődhetett. A miniszterelnök ekkor tárgyalt a külföldön élő magyarokkal, hogy összehangolt képviseletet alakítson ki a külföldi média és a döntéshozók felé, és néhány érdemi sikert is el tudott érni: 2019-ben összejött például az áhított találkozó Donald Trumppal.
A magyar hálózat tevékenységének nagy része a lap szerint legális, de vannak olyan elemei, amelyek a szürke zónába esnek, például mert nem teljesítik az átláthatósági feltételeket.
Az NYT cikke szerint tavaly két prominens amerikai agytröszt is megszakította a kapcsolatát az Orbán-kormány által támogatott és finanszírozott washingtoni Magyarország Alapítvánnyal, amely a 2012-es létrehozásától az elmúlt év végéig több mint 5,2 millió dollárt adományozott agytrösztöknek, konzervatív csoportoknak, főiskoláknak és magyar–amerikai szervezeteknek. A szervezeteket nem nevezték meg. Azt hozzátették azonban, hogy Joe Biden elnökválasztási kampánya sem volt hajlandó támogatást elfogadni egy olyan „önkéntes politikai tanácsadótól”, akinek az értesüléseik szerint köze van a magyar miniszterelnökhöz. Biden kampánya nem csak az együttműködést tagadhatta meg: az esetre rálátó források szerint a tanácsadó ügyét a Szövetségi Nyomozó Irodához (FBI) továbbították.
-
Kiemelt hírek2024.06.24. 10:25
Utolsó perces góllal győzött a magyar válogatott a skótok ellen, egyelőre továbbjutásra állunk
-
Magyarország2024.06.04. 7:50
A Lidl lekörözte minden versenytársát a piacon
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben