Kiemelt hírek
Lila mámor a Puskásban: kupagyőztes az Újpest
Tizenegyedik alkalommal szerezte meg a Magyar Kupát az Újpest labdarúgócsapata.
A lilák a hétfői döntőben, hosszabbítást követően 1-0-ra győzték le a MOL Fehérvárt, amely végül kilenc emberrel fejezte be a mérkőzést.
Bár a mérkőzés előtt négy nappal kiderült, hogy az eddig megszokott üres lelátók helyett nézők előtt játszhat a két csapat, azt azért nem lehet mondani, hogy tömött sorokban érkeztek volna a szurkolók a kupadöntőre. Bár a telt házas meccset még nem engedélyezte a szövetség, 16 ezer nézőt azért beengedtek volna az összecsapásra, már amennyiben kíváncsiak lettek volna ennyien a mérkőzésre. De nem voltak, így a mindössze 4500 néző fájóan kevésnek tűnt a hatalmas Puskás Arénában.
Hiába volt esélyesebb az Újpestet a bajnokságban három mérkőzésen is kiütő Fehérvár (14-1 volt ezeken a meccseken az összesített gólarány a fehérváriak javára), ezúttal a lilák bizonyultak jobbnak. Igaz, ehhez óriási segítséget kaptak a fehérváriaktól, hiszen előbb Rust állította ki Bogár játékvezető – aki egyébként nem adott meg egy jogosnak látszó büntetőt az Újpestnek – majd a hosszabbításra becserélt Alef hét perc alatt szedett össze két sárga lapot, így kilenc emberre fogyatkozott a fehérvári csapat. Ráadásul Alef kiállítása után néhány perccel Kastrati gólt szerzett, így az újpesti csapatnak nem maradt más feladata, minthogy vezetését megőrizve, kettős emberelőnyben kipasszolgassa a Fehérvárt. Ezt pedig teljesítették is, tizenegyedszer is megnyerték a sorozatot. A kupagyőzelem pedig a nemzetközi porondot is jelenti, hiszen a bajnokságban a bennmaradást az utolsó előtti fordulóban bebiztosító Újpest ezzel indulhat a Konferencia Liga (a harmadik számú európai kupasorozat – szerk.) első kiírásában.
„Saját magunkban keressük a hibát. Tisztelettel győzünk és büszkén veszítünk. Az Újpest nem sokat tett az első félidőben a mérkőzésért, de mert nem tudtunk gólt szerezni, görcsössé váltunk. Az Újpest beledolgozta magát a találkozóba és nem tudtuk feltörni a mély védekezést. Sokat kell még ezen dolgoznunk, keresni a lehetőségeket a gólszerzésre és ki is használni őket. A négy leghatékonyabb támadónk volt a pályán, és kicsit tompábbak voltunk, mint szoktunk lenni, de az első félidőben rendben volt a játékunk” – mondta a mérkőzés után Szabics Imre, a fehérváriak edzője.
A győztest dirigáló Michael Oenning érthetően vidámabban nyilatkozott a lefújás után.
„Nagyon jó érzés volt a szurkolók támogatása, nagy szükségünk volt most erre. A 122 perc története magáért beszél. Koncentrált, jól szervezett játékot mutattunk be, amelynek az elején óvatosak voltunk, igyekeztünk felmérni az ellenfelünket. A második játékrészben percről-percre „harapósabb” lett a csapatom, és a Fehérvár is érezhette, nem lesz könnyű legyőzni minket. A hosszabbítás, a két kiállítás, illetve a gólunk eldöntötte a meccset. Kilenc emberrel a Fehérvárnak már valóban nem volt esélye az egyenlítésre. Úgy érzem, megérdemelten nyertük meg a kupát. Nagyszerű nap, nagyszerű siker ez a klub számára” – mondta a német vezetőedző.
*
Az Újpest eddigi kupadöntői
1922 FTC-UTE 2-2, 1-0
1923 MTK-UTE 4-1
1925 MTK-UTE 4-0
1927 Ferencváros-Újpest 3-0
1933 Ferencváros-Újpest 11-1
1969 Ú. Dózsa–Bp. Honvéd 3-1
1970 Ú. Dózsa–Komló 3-2
1975 Ú. Dózsa–Haladás VSE 3-2
1982 Ú. Dózsa–Videoton 2-0
1983 Ú. Dózsa–Bp. Honvéd 3-2
1987 Ú. Dózsa–Pécsi MSC 3-2
1992 UTE–Vác 1-0
1998 MTK-UTE 1-0
2002 Újpest–Haladás 2-1
2014 Újpest FC–Diósgyőri VTK 1-1, büntetőkkel 4-3
2016 Ferencváros-Újpest FC 1-0
2018 Újpest FC–Puskás Akadémia 2-2, büntetőkkel 5-4
2021 Újpest FC–Fehérvár FC 1-0
A Fehérvár eddigi kupadöntői
1982 Újpesti Dózsa–Videoton 2-0
2001 DVSC–Videoton 5-2
2006 FC Fehérvár-Vasas 2-2, büntetőkkel 6-5
2011 Kecskemét-Videoton 3-2
2015 Ferencváros-Videoton FC 4-0
2019 MOL Vidi FC-Budapest Honvéd 2-1
2021 Újpest FC-MOL Fehérvár FC 1-0
A Magyar Kupa eddigi győztesei
Ferencváros 23 alkalommal,
MTK 12,
Újpest 11,
Bp. Honvéd 8,
Debrecen 6,
Vasas, Győr 4-4,
Diósgyőr, Fehérvár 2-2,
Kecskemét, Pécs, Békéscsaba, Bocskai, III. kerületi TVE, Sopron, Siófok, Soroksár, Szolnok 1-1.
(Összeállításunk az MTI statisztikáinak felhasználásával készült.)
Fehér György
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója