Nagyvilág
Bajnokok Ligája: Vendéggyőzelmek hazai továbbjutással
A Chelsea és a PSG jutott az elődöntőbe.
Sokan a tavalyi labdarúgó Bajnokok Ligája döntő visszavágójának tartották az labdarúgó Bajnokok Ligája PSG–Bayern negyeddöntőjét. A francia csapat élt a lehetőséggel: ezúttal ők kerültek ki győztesen a párharcból, míg a másik keddi negyeddöntőn a Chelsea a párizsiakhoz hasonlóan pályaválasztóként szenvedett vereséget, de szintén bejutott a legjobb négy közé.
A címvédő Bayern München egy héttel ezelőtt hazai pályán annyi helyzetet hagyott ki, amivel az egész sorozatot megnyerhette volna, a Paris Saint-Germain viszont jól sáfárkodott a lehetőségeivel, így Párizsban a bajorok egy gólos hátrányból indultak.
Mindkét félnek megvoltak a lehetőségei, hogy a maga javára billentse a mérleget, hogy mást ne mondjunk, a franciák egymás után három kapufát is rúgtak. Számukra alighanem fájó, hogy az egyik ilyen utáni ellentámadásból a németek Eric Maxim Choupo-Moting révén megszerezték a vezetést. Ezzel a 40. percben 3–3-ra módosult az állás összesítésben, de az idegenben lőtt góloknak köszönhetően még mindig a PSG állt továbbjutásra.
A második félidőben tehát a címvédő Bayernnek lőnie kellett még egy gól ahhoz, hogy ott legyen az elődöntőben. Bár erre számtalan lehetősége volt a csapatnak, miként a PSG játékosai előtt is akadtak helyzetek, az eredmény már nem változott. Végül a Bayern München története során először tudott nyerni a PSG vendégeként, ám mivel ez csak 1-0-ra sikerült, a párizsi együttes jutott Bajnokok Ligája legjobb négy csapata közé.
A Chelsea a múlt héten Portóban (illetve a pandémia miatt semleges pályán, Sevillában) is nyerni tudott, így kétgólos előnnyel várta a londoni visszavágót. Pontosabban a sevillait, mert hat nappal a párharc első mérkőzése után a koronavírusjárvány miatti korlátozások okán másodszor is a spanyol városban játszott egymással a két csapat, úgy, hogy ezúttal hivatalosan az angol együttes játszott hazai pályán.
Nos, abban mindenki egyetérthet, hogy ez a meccs az idei BL-szezon egyik legunalmasabb meccse volt, igaz, mit is várhattunk, amikor az angoloknak már nem kellett gólt lőniük, a portugálok pedig nem tudtak.
Egyet azért mégis szereztek, ám Taremi ollózós találata a 94. percben esett, és csak arra volt elég, hogy a Porto „idegenben” nyerni tudjon. A Chelsea 2014 óta először, összességében nyolcadszor jutott be a Bajnokok Ligája elődöntőjébe.
*
Labdarúgó Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágók:
Chelsea (angol)–FC Porto (portugál) 0–1 (0–0).
Továbbjutott a Chelsea, 2–1-es összesítéssel.
Paris Saint-Germain (francia)–Bayern München (német) 0–1 (0-1).
Továbbjutott a PSG, 3–3-as összesítéssel, idegenben szerzett több góllal.
Fehér György
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!