Kiemelt hírek
Korrupció miatt vették őrizetbe a NAV-os felső vezetőt
Egy vállalkozó azt kérte az adóhatóságnál dolgozó barátjától, érje el, hogy mihamarabb lezárják az eljárást volt cége ellen.
Korrupciós bűncselekmény gyanúja miatt őrizetbe vették a Nemzeti Adó- és Vámhivatal egyik felső vezetőjét – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője. Keresztes Imre csütörtöki közleményében azt írta: az ügyészség vezető beosztású személy által elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást az ügyben. A nyomozó főügyészség szerdán tizenhárom helyszínen, összehangolt akciót hajtott végre az ügy teljes körű felderítése és további bizonyítékok beszerzése érdekében.
A gyanú szerint egy felszámolás alatt álló gazdasági társaság korábbi működésében érdekelt vállalkozó 2020 áprilisában felkereste a vele bizalmas viszonyban álló, az adóhivatal központi szervénél vezető beosztásban dolgozó embert, és közbenjárását kérte a cégnél folyamatban lévő adóeljárás mielőbbi befejezésében. A cél az volt, hogy az eljárás folytatása ne fedjen fel olyan pénzügyi visszaéléseket, amelyek a vállalkozás partnercégeit is érintik.
A hivatalos személy azt ajánlotta a vállalkozónak, hogy az érintett cég rendezze adótartozását, majd az adóeljárást folytató adóhatóságnál – vezető pozícióját felhasználva – elérte, hogy soron kívül megkezdjék az eljárás lezárását. A vállalkozó – előzetes megállapodásuk alapján – a segítségért egy 342 ezer forint értékű mobiltelefont adott át a NAV-os vezetőnek.
Keresztes Imre ismertette: a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal együttműködésben folytatott eljárásban végrehajtott akcióban a Nemzeti Védelmi Szolgálat és a Készenléti Rendőrség állománya is közreműködött. Az ügyészség a vezető beosztású hivatalos személyt – akinek személyazonosságát nem hozták nyilvánosságra – és a vállalkozót gyanúsítottként hallgatta ki, elrendelte őrizetüket és indítványozza letartóztatásuk elrendelését. A gyanúsítottak tagadták a bűncselekmény elkövetését és panasszal éltek a gyanúsítás ellen.
MTI
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!