Kiemelt hírek
Csak szigorú feltételekkel indulna az előválasztáson a Kutyapárt
Csak abban az esetben fordulhat elő, ha az előválasztás szabályai ismertekké válnak és azok nekik is megfelelők lesznek.
Lapunk információi szerint az Magyar Kétfarkú Kutya Pártot (MKKP) már több alkalommal is keresték az ellenzéki pártok az előválasztással kapcsolatban, azonban pontos részleteket nem árultak el, ezért a párton belül eddig nem született végleges döntés az ügyben. Kovács Gergely tréfásan azt is megjegyezte, hogy akkor vennének részt az ellenzéki összefogásban, ha abból minden párt kilépne, vagy ha a Fideszt és a KDNP-t is bevennék. Szerinte ugyanis így lenne teljes az összefogás.
„Az az alapvető probléma az előválasztással, hogy ha valaki megnyeri, akkor automatikusan annak a hat pártnak a jelöltjévé válik, amelyik részt vesz a procedúrában. Sőt, ha később bejut a parlamentbe, várhatóan még a résztvevő pártok frakciójába is be kell majd ülnie, márpedig számunkra ezek elfogadhatatlan feltételek. Azért felesleges lett volna új pártot alapítani, hogy mi is a liberálisok irányvonalát kövessük” – fogalmazott Kovács Gergely. – „A kétpólusú politikával szerintem sok probléma van, de talán a legnagyobb: oda vezetett, hogy már mindenki szinte csak azzal kampányol, hogy a másik oldalt szidja, ami logikus sajnos, hiszen ha csak két oldal van, ez elég lehet ahhoz, hogy az emberek rád szavazzanak”.
A párt ezért arra készül, hogy az országos listaállításhoz szükséges 71 helyen saját jelöltet indít.
A Medián decemberi közvélemény-kutatása szerint egyébként nem elképzelhetetlen, hogy az MKKP bejut a parlamentbe: már 5 százalékon mérték a pártot.
„Azért lenne előnyös, ha bekerülnénk az Országgyűlésbe, mert az embereknek szükségük van arra, hogy a kormánypárti és az összellenzéki oldal között is legyenek szereplők – mondta Kovács.
A pártelnök arra számít, hogy az ellenzék könnyedén nyer 2022-ben, és azon sem lepődne meg, ha földindulás szerű ellenzéki győzelem születne.
„Meglepett a 2019-es választáson, hogy az ellenzéki szavazatok ténylegesen összeadhatók. Az is látszik, a Fidesz annyira régen van már hatalmon, hogy sokan kíváncsiak arra, miként kormányozna a jelenlegi ellenzék” – mondta. – „Ráadásul nagy szükség van arra, hogy független szereplők lépjenek fel a korrupcióval szemben, az ellenzéki pártok ugyanis várhatóan nem fognak egymás gyanús ügyeiről beszélni”.
Ez a kormány már mindent megtett azért, hogy leváltsák.
Elfogyott a témája, a jelenlegi gazdasági helyzet javulására nem lehet rövid időn belül számítani, és a járványkezelés sem sikerült” – vélekedett Kovács Gergely, majd hozzátette: bármennyire is próbálják bezáratni az ellenzéki sajtóorgánumokat, az interneten az ellenzék dominál.
A kampányköltségekkel kapcsolatban elmondta, hogy a legutóbbi országgyűlési választás előtt 15-20 millió forintot költöttek, nagyjából ennyit terveznek 2022-re is. A támogatásokból fennmaradó összeget az előző kampánytámogatáshoz hasonlóan most is pályázat útján tervezik szétosztani.
A pártnak eddig körülbelül 60 önálló indulója van.
„Nem is a jelöltek kiválasztásával van a legnagyobb gond, hanem az induláshoz szükséges aláírások összegyűjtésével” – mutatott rá. Emlékei szerint a 2018-as kampányban mintegy 1800 „passzivista” segítette a kampányukat, ekkor 35 jelöltet sikerült állítaniuk országszerte. „Öt jó fej emberből nem lehet pártot csinálni” – tette hozzá. Korábban arról is volt szó, hogy a listájukat oknyomozó újságírókkal töltenék fel – Kovács szerint zajlanak az ezzel kapcsolatos egyeztetések.
László Róbert, a Political Capital választási szakértője a elmondta, a kutyapártnak minden eddiginél nagyobb esélye van arra, hogy két nagy tömb közötti szereplőként jelentős mennyiségű szavazatot gyűjtsön be. Elmondása szerint a rendszerváltás óta több választáson is megfigyelhető volt ez a jelenség, 2010-ben például az LMP és a Jobbik is így tudott parlamenti mandátumokat szerezni.
168.hu
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!