Kiemelt hírek
Rusvai: Biztos vagyok benne, hogy már itt van nálunk a koronavírus mutációja
Az új variánst a világ 33 országában mutatták már ki.
Szlovákiában is kimutatták az eddiginél sokkal fertőzőbb koronavírus-mutációt. Ez az a vírus, amely már a világ 33 országában felbukkant, és amelynek az agresszív terjedése miatt hétfőn lezárták Nagy-Britanniát is. A Blikk megkereste Rusvai Miklós virológust, aki szerint már Magyarországon is jelen lehet az új variáns.
“Biztos vagyok benne, hogy már itt van nálunk is, csak eddig nem mutatták ki –vélekedett a szakember. A mutáns vírus azért veszélyesebb a korábbinál, mert 70 százalékkal gyorsabban terjed”- mondta.
A virológus szerint a mutáns vírus jobban kötődik a sejtekhez, nagyobb számban termelődik, így könnyebben terjed. “Ha például egy zsúfolt üzletben eddig el tudtuk kerülni a fertőzést, ezután nem biztos, hogy azonos körülmények között megússzuk. Ráadásul nagyobb eséllyel is lehet tőle megbetegedni” – mondta.
“Ha nálunk is elterjedne a mutáció, az keresztülhúzza a várakozásokat, azaz a jelenlegi korlátozások mellett is csak lassabban csökkenhet a fertőzések, a betegek és a halálesetek száma” – mondta.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!