Kiemelt hírek
Kína továbbra sem engedi be a WHO szakértőit, akik a koronavírus eredetét kutatnák
A kommunista diktatúra hivatalnokai húzzák az időt.
Mély csalódottságát fejezte ki kedden az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója, amiért Kína még mindig nem adta meg a beutazási engedélyt a SARS-CoV-2 koronavírus eredetét kutató nemzetközi szakértő csoportnak.
„Ma tudtuk meg, hogy a kínai vezetők még nem véglegesítették a csoport Kínába érkezéséhez szükséges engedélyeket” – mondta genfi sajtótájékoztatóján Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz.
„Kapcsolatban állok a kínai vezetőkkel, és közöltem velük, hogy ez a küldetés rendkívül fontos a WHO számára” – mondta a főigazgató. Korábban a WHO és a kínai kormány megállapodott a küldöttség utazásában. Tedrosz közölte, hogy nemzetközi tudóscsoport két tagja már úton van, a többiek pedig nem tudnak az utolsó pillanatban utazni.
Kína 2019. december 31-én jelentette az első, ismeretlen eredetű tüdőgyulladásos megbetegedéseket a közép-kínai Vuhanból.
-
Kiemelt hírek2024.04.26. 1:58
4 százalékkal drágább itthon a benzin, mint a régióban
-
Kiemelt hírek2024.06.24. 10:25
Utolsó perces góllal győzött a magyar válogatott a skótok ellen, egyelőre továbbjutásra állunk
-
Kiemelt hírek2024.04.22. 9:55
Újít a Google Maps
-
Kiemelt hírek2024.04.24. 9:41
Változást tervez a kormány a jogosítvány megszerzésével kapcsolatban