Nagyvilág
Napi 150 ezer embert terveznek oltani Izraelben
Izraelben gyors oltási kampánnyal próbálják leküzdeni a koronavírus okozta válságot, vasárnap közel százezer embert oltottak be – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja hétfőn.
A tervek szerint hamarosan napi 150 ezerre emelik az oltások számát, és ha sikerül elérni ezt a tempót, akkor másfél hónap múlva védett lesz 2,25 millió izraeli, a legnagyobb veszélynek kitett emberek.
A sikeres és gyors oltási kampány kulcskérdés Benjámin Netanjahu számára a március 23-ai választások előtt, ugyanis rengeteg bírálat érte a kormányfőt a járvány kezelése miatt, és az oltásokkal megpróbálhatja helyrehozni sikeres és hatékony vezetői arculatát.
Hétfőre, a harmadik országos zárlat első napjára már elérte a 379 ezret azok száma, akik megkapták a Pfizer és a BioNTech által közösen fejlesztett oltóanyag első dózisát. Egyelőre csak az egészségügyi dolgozókat és a 60. életévüket betöltötteket oltják, utánuk a pedagógusok és a fiatalabb, krónikus betegségekkel küzdő páciensek következnek.
A szakemberek azt remélik, hogy néhány héten belül jelentősen javulni fog a járványügyi helyzet az idősebbek beoltása nyomán, ugyanis elsősorban ők töltik meg a kórházakat.
Az egészségbiztosítók rendelőintézetei szervezik az oltási kampányt, és hozzájuk csatlakozott több kórház a folyamat felgyorsítása érdekében. Telefonon, interneten és a családi orvosoknál lehet feliratkozni, mindenkit egy adott időpontra hívnak be, ezzel igyekeznek elkerülni az idősek számára különösen „veszélyesnek” tekintett sorban állásokat, a várakozást.
Vasárnap, az utolsó pillanatban jelentős változás történt az országos karantén szabályozásában, ugyanis a kneszet oktatási bizottsága a kormány döntését felülbírálva úgy szavazott, hogy minden korosztály járhat iskolába 18 éves korig, nem csak a legkisebbek és a legnagyobbak, az eddigi óvintézkedések betartásával.
A változtatást a bizottság vezetője azzal indokolta, hogy a járványügyi adatok tanulmányozásából kiderült, nincs különbség a fertőzés terjedésében aszerint, hogy a köztes évfolyamok járnak-e iskolába vagy sem, és mivel egész évben ők töltötték a legtöbb időt otthon, körükben jelentkezett a legtöbb tanulmányi és pszichológiai gond.
Vasárnap 72 763 tesztből 3498 pozitívnak bizonyult, ami 4,9 százalékos arányt jelent. Március óta 403 530-an fertőződtek meg koronavírussal. Jelenleg 35 591 aktív fertőzöttet tart nyilván az egészségügyi minisztérium honlapja.
A SARS-CoV-2 vírus okozta betegségben február óta 3226-an haltak meg. Jelenleg 1057 beteget ápolnak a kórházakban, közülük 590-en súlyos állapotban vannak, 144 embert kapcsoltak lélegeztetőgépre.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!