Nagyvilág
Alig egy hónapot működő kormánykritikus televízió zárt be Törökországban
A főszerkesztő közlése szerint nem tudott többé ellenállni a tudósításai miatti masszív kormányzati nyomásnak.
Befejezte a műsorszórást az alig egy hónapot működő Olay TV kormánykritikus televízió Törökországban pénteken, mert főszerkesztője, Suleyman Sarilar szerint nem tudott többé ellenállni a tudósításai miatti masszív kormányzati nyomásnak.
„Tudatosult bennünk, hogy nem tudjuk többé fenntartani műsorunkat” – mondta Sarilar a tévé utolsó adásában.
Sarilar az Olay TV tulajdonosára, Cavit Caglarra hivatkozva közölte, hogy nem tudják folytatni tevékenységüket.
A televíziót eredetileg 1994-ben alapította Caglar üzletember és korábbi miniszter, de az adó tavaly bezárni kényszerült. Az Olay TV idén november végén indult újra kormánykritikus álláspontjáról ismert újságírói gárdával.
Az Evrensel és a BirGün török napilapok feltételezései szerint az Olay TV azt követően került kormányzati össztűz alá, hogy közvetítette a harmadik legnagyobb parlamenti tömörülés, a kurdbarát Népek Demokratikus Pártja (HDP) parlamenti frakciójának ülését.
A török vezetés a HDP-t a nemzetközileg terrorszervezetnek nyilvánított Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) „politikai kirakataként” kezeli. A PKK 1984 óta folytat fegyveres felkelést a délkelet-törökországi kurd kisebbség függetlenségéért. A HDP tagadja a közvetlen kapcsolatot.
Sarilar ugyanakkor megfogadta, hogy 180 kollégájával „fenntartja a szabad újságírói mentalitást”.
„Huszonhat napig sikerült sugároznunk, ami a legrövidebb műsorszórási idő a török televíziózás történetében” – hangsúlyozta Nevsin Mengu műsorvezetőnő a tévé utolsó programjában, tapsoló munkatársaival körülvéve, mielőtt elsötétült a képernyő.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!