Magyarország
Kiskorú gyermeke szeme láttára bántalmazta exét egy tűzoltó
Bűnügyi felügyeletet és távoltartást rendelt el a bíróság egy tűzoltó ellen, aki súlyosan bántalmazta a volt élettársát és annak új párját – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn az MTI-vel.
Azt írták, a borsodi tűzoltó arra gyanakodott, hogy élettársa más férfival tart fenn szerelmi kapcsolatot, emiatt ez év október 30-án késsel fenyegette meg és bántalmazta őt a kiskorú gyerekei szeme láttára.
A nő ezután elköltözött otthonról. A férfi többször is azzal kereste meg, hogy beszéljék meg az ügyet, volt élettársa azonban ezt elutasította.
November 14-én a tűzoltó törzsőrmester megjelent a nő lakhelyén, betörte a lakás ajtaját, bántalmazta és késsel fenyegette meg volt élettársa új párját. A sértett kimenekült a házból, de a tűzoltó még az udvaron is többször megütötte a súlyosan megsérült másik férfit. Ezután visszament a lakásba, betörte a hálószoba ajtaját és volt élettársát is bántalmazni kezdte.
Végül a támadót a helyszínre érkező polgárőrök és rendőrök fékezték meg.
A tűzoltó mindkét esettel kapcsolatban részben beismerte a bűncselekmény elkövetését, hirtelen felindult állapotára hivatkozott.
Az ügyben a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség súlyos testi sértés, kényszerítés, valamint erőszakkal, felfegyverkezve elkövetett magánlaksértés és két rendbeli súlyos testi sértés kísérlete miatt nyomoz. A tűzoltóval szemben bűnügyi felügyelet és távoltartás négy hónapra történő elrendelését indítványozták, azzal, hogy a férfi ne hagyhassa el a lakóhelyét engedély nélkül, ne léphessen kapcsolatba a sértettekkel és gyermekeivel, és mozgását a rendőrség nyomkövetővel ellenőrizze.
A bíróság az ügyészi indítványnak megfelelően elrendelte a kényszerintézkedést – áll a közleményben.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!