Nagyvilág
Afganisztánban kötelező lesz mecsetben tanulni az általános iskolásoknak
Afganisztánban kötelező lesz mecsetben tanulni az általános iskola első három évében, hogy a kormány terve szerint „erőteljes iszlám identitással” vértezzék fel a diákokat. A lépés széles körben felháborodást váltott ki – jelentették vasárnap hírügynökségek.
Az oktatási minisztérium terve előírja, hogy a gyerekeknek elsőtől harmadik osztályig kell a legközelebbi mecsetbe járniuk. A tárca által kiadott beszámoló szerint a harmadik osztály befejezését követően a diákok világi iskolában folytatják tanulmányaikat. A terv célja, hogy az iszlám tanítása fontosabb szerepet kapjon az oktatásban – áll a közleményben.
A bejelentés széles körű felháborodást váltott ki, mivel sokan úgy gondolják, hogy a lépés a szélsőségeknek kedvezhet az országban. Jakúb Jaszna neves afgán író a Facebookon azt írta, hogy a mecsetek nem rendelkeznek az oktatáshoz megfelelő környezettel, a gyerekek mecsetbe küldése pedig az oktatással és a vallással való visszaélés lenne. Muhtár Vafají elismert afgán újságíró szerint az irányelv a „társadalom tálibosítása” felé vezető úton tett lépés. Ezzel a kabuli kormány ellen fegyveres felkelést folytató tálib radikális iszlamistákra utalt.
Bár a tálibok kilencvenes évekbeli uralkodása idején világi iskolák is működtek, a medreszék (Korán-iskolák) és más vallási oktatási intézmények voltak általánosan elterjedtek. A tálibok jelenleg is arra kérik az általuk ellenőrzött területeken élő diákokat, hogy rendszeresen járjanak vallási iskolákba a hétköznapi mellett.
Az oktatásban nem részesülő gyerekek számát illetően Afganisztán az egyik legrosszabbul teljesítő ország a világon. Az ENSZ jelentéséből az derül ki, hogy becslések szerint mintegy 3,7 millió gyerek nem tud iskolába járni a háború, a szegénység és a kulturális korlátok miatt. Az említett gyerekek mintegy 60 százaléka lány.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!