Magyarország
Több mint 100 értelmiségi követeli Demeter lemondását
Több mint 160 aláíróval indult el az a petíció, amely szerint a miniszteri biztos, a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója méltatlan és alkalmatlan arra, hogy a magyar kultúra, a közélet bármilyen területét irányítsa.
Nyílt levélben követeli Demeter Szilárd lemondását 160-nál több aláíró, köztük számos ismert közéleti szereplő – szúrta ki a Hvg. Az aHangon megjelent szöveg előzménye, hogy a miniszteri biztos, aki egyben a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója, egyebek mellett azt fejtegette egy publicisztikában, hogy Soros György „a liberális Führer”, Európa pedig az ő gázkamrája.
„A holokauszt áldozatainak emlékével és a túlélők fájdalmaival visszaélve, Európa- és nemzetellenes szövegével, tudatosan provokál, békétlenséget és gyűlöletet szít. A legaljasabb módon tetszeleg egy nemlétező áldozati szerepben, miközben ő a bántalmazó, kiszolgálva a pillanatnyi kormány szégyenletes propagandáját” – olvasható a nyílt levélben. A petíció kezdeményezői szerint Demeter írása nem csak sértő, de zavaros is, a miniszteri biztos pedig méltatlannak bizonyult arra, hogy a magyar kultúra, a közélet bármilyen területét irányítsa, azt képviselje.
Követeljük, hogy azonnal mondjon le minden közéleti funkciójáról, vonuljon ki a magyar közéletből!”
Az aláírók egyúttal azt is vállalják, hogy „fizikai, szellemi és anyagi lehetőségeik szerint” tenni fognak a kirekesztés, a gyűlölködés, a cinizmus és a gonoszság ellen. A szöveg azzal zárul, hogy az országnak most összefogásra és békére van szüksége, hogy „minden járványt legyőzzön”.
Az aláírók között megtalálható mások mellett Parti Nagy Lajos neve is, de Karácsony Gergely főpolgármester – mint Facebook-oldalán bejelentette – szintén csatlakozott a petícióhoz.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója