Magyarország
Elhunyt Böröndi Tamás, a Vidám Színpad igazgatója
65 éves volt.
A Vidám Színpad közösségi oldalán tudatta a hírt, hogy hétfőn este elhunyt a teátrum igazgatója – tudatta a szomorú hírt Facebook-oldalán a teátrum.
„Nevünkhöz méltatlan módon, szívünkben gyógyíthatatlan fájdalommal adjuk tudtára rajongóinak a felfoghatatlan hírt, hogy színházunk vezetője, az ország egyik legismertebb mosolygyártója Böröndi Tamás 65 éves korában, tegnap az esti órákban átadta lelkét az Úrnak! Gyászolja felesége Götz Anna, ikerlányai, 88 éves édesanyja, kollégái és azok a milliók, akiknek életében mosolyt csalt az arcára!” – írták a posztban.
Böröndi Tamás 1955-ben született Budapesten. A Színművészeti Akadémia elvégzése után 1980-ban a debreceni Csokonai Színház tagja lett. 1984-től a Fővárosi Operettszínházban, majd a Vidám Színpadon játszott, 2002-től szabad foglalkozású művészként dolgozott különböző társulatoknál is. A Rock Színház stúdiójában, illetve az Arany 10 musicalstúdióban zenés színészmesterséget tanított. Színházi szerepei mellett szerepelt több játékfilmben, tévéfilmben és alkalmanként szinkronizált is – írja a Blikk.
A Vidám Színpad vezetése és a színészet mellett Böröndi Tamás díszlettervezéssel is foglalkozott. Tíz éven át egyik állandó szereplője volt a Szomszédok című teleregénynek.
A Vidám Színpad Böröndit saját halottjának tekinti.
Log into Facebook
No Description
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója