Magyarország
Zendülés volt a Kozma utcai börtönben
Három rab eltorlaszolta a bejáratot.
Három rab rendezett lázadást a Kozma utcai börtönben. Az őröknek könnygázt kellett bevetniük, hogy megfékezzék őket – írja a Bors. Először csak kiabálni kezdtek, amikor az őrök megkérték őket, hogy hallgassanak, az ágyaikat T alakba rendezve eltorlaszolták a bejáratot, az ágyaknak nekifeszültek, hogy senki ne mehessen be, és trágár módon ordítottak az oda érkező biztonsági osztályvezetővel is.
Az őrök betörték a cella ajtajának kémlelőnyílását, ahol könnygázt dobtak be a szobába, miközben társaik leszerelték az ajtópántokat. Még így sem volt azonban könnyű dolguk, mivel a rabok közül ketten még ekkor sem adták fel, és a beszivárgó gáz ellenére megpróbálták megütni az őröket.
A három férfi alaposan meghosszabbította magának a börtönben töltött időt, ugyanis az ügyészség kettejüket többszörös visszaesőként, erőszakos fogolyzendülésben való részvétellel, harmadik társukat mint visszaesőt, fogolyzendüléssel vádolnak.
Kérdésünkre a BVOP elmondta: a zendülés korábban történt, de pontos dátumot nem árultak el.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!