Nagyvilág
Japánban megkapta a jóváhagyást az újraindításra egy 2011-ben megrongálódott atomerőmű
A japán hatóságok szerdán engedélyezték a 2011-es pusztító földrengésben és szökőárban megrongálódott egyik atomreaktor újraindítását.
A 2011-es pusztító földrengés és szökőár a legsúlyosabban Mijagi, Fukusima és Ivate prefektúrát érintette, az általa okozott nukleáris baleset pedig a mai napig a második legsúlyosabb nukleáris balesetnek számít a csernobili után.
A Mijagi prefektúrában működő és a Tohuku Áramszolgáltatóhoz tartozó Onagava erőmű kettes blokkja az első a katasztrófa sújtotta erőművek közül, amely helyi beleegyezéssel végleges jóváhagyást kapott, hogy újból működhessen.
A központi kormányzat támogatta a reaktor újraindítását a stabil áramellátás biztosítása érdekében, Kadzsijama Hirosi kereskedelmi miniszter márciusban a helyi prefektúra beleegyezését kérte ehhez.
Murai Josihiro, Mijagi prefektusa, valamint Onagava és Isinomaki polgármestere is hozzájárulását adta az újraindításhoz, miután az erőmű februárban átment a japán atomenergia-hivatal biztonsági átvilágításán. Ez a második olyan megrongálódott reaktor, amely a fukusimai katasztrófa óta megfelelt a hatóság szigorított előírásainak.
Hétfőn Mijagi több településének vezetői megállapodtak, hogy támogatják Onagava és Isinomaki döntését. Egyes helyi lakosok azonban úgy vélik, hogy a jóváhagyást elsiették, mert kételkednek az evakuálási tervek megvalósíthatóságában egy esetleges újabb nukleáris baleset esetén.
A Tohuku Áramszolgáltató szerint az Onagava erőmű kettes blokkjában legkorábban 2022-ben indulhat újra az áramtermelés, miután befejeződtek a biztonsági és katasztrófavédelmi intézkedések. Felhúznak egy 800 méter hosszú, 29 méter magas védőgátat a létesítmény és a mellette hullámzó tenger között.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!