Nagyvilág
Putyin Hegyi-Karabahról: „Itt nincsenek egyszerű megoldások”
Az orosz elnök szerint át kéne adni Azerbajdzsánnak hét körzetet, amelyet még 1990-ben foglaltak el az örmények.
A hegyi-karabahi konfliktus megoldásának kulcsa az Azerbajdzsán és Örményország közötti, mindkét felet kielégítő érdekegyensúly megtalálása – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy csütörtöki moszkvai tanácskozáson, írja az MTI.
Emlékeztetett rá, hogy az etnikai alapú összeütközések még a Szovjetunió idején kezdődtek meg, és az akkori vezetés nem tett hatékony lépéseket a helyzet rendezére. Az örmények akkor fegyvert fogtak, és Hegyi-Karabah mellett Azerbajdzsán további hét körzetét az ellenőrzésük alá vonták. Mint mondta, Baku ragaszkodik ahhoz a jogához, hogy előbb ezt a hét körzetet, amelynek nincs köze az etnikai konfliktushoz, visszakapja, hogy aztán döntés szülessen Hegyi-Karabah hovatartozásának ügyében is.
„Mindenkinek megvan a maga igazsága. Itt nincsenek egyszerű megoldások, mert a csomó nagyon szoros” – hangoztatta Putyin.
Az orosz vezető szerint Moszkva álláspontja nyitott, és Oroszország a kezdetektől fogva abból indult ki, hogy Azerbajdzsánnak át kell adni öt plusz két körzetet, Hegyi-Karabah zónája számára pedig egy meghatározott rendszert kell biztosítani, Örményországgal együttműködve. Mint mondta, a konfliktust úgy kell rendezni, hogy az emberek biztonságban érezhessék magukat, és emellett meglegyenek a területek hatékony fejlődésének feltételei.
Putyin az első megteendő lépésként a harci cselekmények beszüntetését nevezte meg, hogy tárgyalóasztalhoz lehessen ülni az EBESZ minszki csoportjának javaslatai alapján, a konszenzus megtalálása érdekében.
Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő csütörtöki sajtótájékoztatóján Moszkva mély aggodalmának adott hangot, hogy a hegyi-karabahi konfliktusba egyre nagyobb mértékben vonnak be közel-keleti zsoldosokat. Zaharova ismételten leszögezte, hogy a békés rendezésnek nincs alternatívája, és sürgette a tárgyalások újraélesztését az EBESZ minszki csoportja társelnökei erőfeszítéseinek keretében.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!