Magyarország
Olyan sok a fertőzött, új mintavételezőket kell bevetni
200 új mintavételi egység kezdi meg működését, hogy időben meglegyenek az eredmények. Az Operatív Törzs azt is elárulta, eddig 933 egészségügyi dolgozót vezényeltek át másik intézménybe.
Újabb kétszáz mintavételi egység bevetésére kerül sor annak érdekében, hogy a fertőzéseket időben igazolni lehessen – mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs csütörtöki online sajtótájékoztatóján, írja az MTI.
Galgóczi Ágnes szavai szerint a fertőzések számának emelkedésével egyre több mintavétel szükséges, amit az Országos Mentőszolgálat végez. Szólt arról, hogy a felnőttek influenza elleni védőoltását folyamatosan szállítják a háziorvosokhoz, a gyermekeknél alkalmazható vakcinát csütörtökön és pénteken viszik a kormányhivatalokhoz, a háziorvosok innen igényelhetik pacienseiknek. A problémáról itt írtunk bővebben.
Hozzátette: ez utóbbi oltás elsősorban krónikus betegségben szenvedő 3 év alatti gyerekeknek, illetve azon felnőtteknek adható, akik nem kaphatják meg a háromkomponensű oltást. Jelezte: a gyerekek esetében az influenza elleni oltás beadható más, életkorhoz kötött védőoltással. Oltási reakciók lehetnek – tette hozzá -, azonban ezek maguktól elmúlnak. Kérdésre Galgóczi Ágnes elmondta, a jelenlegi ismeretek szerint körülbelül hat hónapig tart az újrafertőződés elleni védettség.
A szakember beszélt arról is, hogy az is kaphat influenza elleni védőoltást, aki vérhigító készítményt kap, amennyiben a gyógyszerezés jól beállított. Az olthatóságról azonban minden esetben az oltóorvos dönt a beteg vizsgálata és szükség esetén laboratóriumi leleteinek értékelése után – tette hozzá.
Az osztályvezető hangsúlyozta, hogy a járvány meredeken emelkedő, második hulláma zajlik, a kormány célja továbbra is az, hogy a védekezés mellett fenntartsa az ország működőképességét. Ehhez fontos az óvintézkedések, különösen a maszkviselési szabályok, a köhögési, tüsszentési etikett és a távolságtartás betartása.
Galgóczi Ágnes közölte azt is, hogy az egészségügy és a kórházak felkészültek a vírusfertőzött betegek ellátása, a megnövekedett esetszámra. Eddig 933 egészségügyi dolgozó átvezénylése történt meg másik intézménybe.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója