Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Meglepő: Orbán főtanácsadója kiállt az SZFE-s diákok mellett

Létrehozva:

Hegedüs Zsuzsa megüzente egy oktatón keresztül, a diákokkal és tanárokkal van. És ráadásként az MTA-ügyre is utalt, szintén nem a kormány narratíváját erősítve.

Le kellene ülnie a kormánynak a patthelyzet feloldása érdekében tárgyalni az SZFE-s diákokkal és az oktatókkal, mondta el Hegedüs Zsuzsa, Orbán Viktor főtanácsadója, aki a 444.hu értesülései szerint egy oktatóval üzent a tanköztársaságnak, hogy kiáll mellettük.

Az oldal emlékeztet, a kormány környékéről eddig nem hangzott el a hivatalosnak tekinthető állásponttól eltérő vélemény az ügyben. Hegedüs pedig azt mondja: „Ahogy minden tudománnyal foglalkozó ember számára, a SZFE hallgatóinak és tanárainak követelése, az akadémiai intézetek autonómiájához hasonlóan nem egyszerűen létkérdés, hanem a legfontosabb feltétele annak, hogy az adott ország ne szoruljon a tudás alapú globális világrendszer perifériájára.

Más szóval, mint minden e téren dolgozó kutató, és felsőoktatási aktor számára az autonómia nemcsak abszolút prioritás, hanem az ország legalapvetőbb érdeke.” Szerinte a probléma most abból adódik, hogy a kormány oldaláról még senki nem vállalta, hogy tárgyaljon a diákokkal.

Hegedüs arra is utalt, Orbán ismeri álláspontját az ügyben.

Legnépszerűbb cikkeink