Magyarország
A törvény miatt elhagyná az egészségügyet a dolgozók harmada
A legtöbb ember kiszállna az egészségügyből, minthogy aláírja az új munkaszerződést.
Több mint 30 ezren válaszoltak a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara kérdőívére, amelyben az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényről kérdezték az ápolókat, szakdolgozókat – írja a 24.hu.
A felmérésből kiderül, hogy a válaszadók közel harmada (több mint 8700-an) a törvény hatására véglegesen elhagyná az egészségügyet. 12 százalékuk a magánegészségügyet választaná, közel háromezren pedig a külföldi munkavállalást jelölték meg válaszként.
A kérdőívet kitöltők mindössze hat százaléka írná az új munkaszerződését.
Kiderült az is, hogy a szakdolgozók túlnyomó többsége aláírásgyűjtésbe kezdene, de 8700-an (ez a válaszadók 28 százalék) utcai demonstrációval, vagy valamilyen más megmozdulás szervezésével tiltakozna a törvény ellen. Magas az arányuk azoknak is (23 százalék), akik letétbe helyeznék a felmondási nyilatkozatukat.
-
Kiemelt hírek2024.06.24. 10:25
Utolsó perces góllal győzött a magyar válogatott a skótok ellen, egyelőre továbbjutásra állunk
-
Magyarország2024.06.04. 7:50
A Lidl lekörözte minden versenytársát a piacon
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben