Nagyvilág
Feloszlatta a rendőrség az elnökválasztás utáni tiltakozókat Minszkben
Korábban Lukasenka a helyi média szerint azt közölte az ellenzéki tüntetőkkel, hogy mindennemű tüntetésre és tiltakozásra „azonnali választ fog adni”.
A rendőrség ellenőrzése alatt tartja a helyzetet a fehérorosz fővárosban, Minszkben, ahol vasárnap este kezdődtek engedély nélküli megmozdulások, amelyeket a hatóságok feloszlattak – közölte hétfő hajnalban a BelTa helyi hírügynökség a belügyminisztériumra hivatkozva.
A tiltakozások azt követően kezdődtek, hogy ismertették a hivatalos exit poll felméréseket. Ezek szerint Aljakszandar Lukasenka fehérorosz államfő a szavazatok 79,7 százalékával várhatóan elsöprő győzelmet arat a vasárnap tartott fehéroroszországi elnökválasztáson. A választási bizottság tájékoztatása szerint az ellenzéki jelöltként induló Szvjatlana Cihanouszkaja a voksok 6,8-10,1 százalékára számíthat.
A testület hétfő hajnali két órára már részletesebb adatokat ígért, ami azonban még nem történt meg. A részvételi arány 84,05 százalékos volt.
Cihanouszkaja az állami exit poll eredményének ismertetését követően újságíróknak úgy nyilatkozott, biztos abban, hogy a többség őt támogatja, és nem hisz a hivatalos előrejelzésnek.
„Azt hiszem el, amit a saját szememmel látok, és én azt látom, hogy a többség velünk van” – jelentette ki a politikus.
A médiumok beszámolója szerint a rendfenntartó erők erőteljesen láttak hozzá a tiltakozások feloszlatásához. Ennek során hang- és könnygázgránátokat, valamint gumilövedékeket is bevetettek. Sokan megsérültek a helyszínekre több tucat mentőautót vezényeltek. A hatóságok a tiltakozókat kiszorították a város központi magjából és környező utcáiból.
Vidéken több helyen is voltak hasonló megmozdulások.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!