Magyarország
Egy nap alatt elkapták az érdi férfi gyilkosait
A két gyanúsított beismerte tettét.
Pénteken jelentették a rendőrségen, hogy egy érdi ház tetőtéri szobájában mozdulatlanul fekszik egy férfi. A helyszíni és a halottszemle egyértelműsítette, a 47 éves férfit megölték, nagy valószínűséggel csütörtök este – írja a rendőrség jelentése alapján a hvg.hu.
A rendőrök kikérdezték a holttestet megtalálókat és a környéken élőket, a beszerzett információk alapján két férfit vettek számításba lehetséges elkövetőként. A nyomozást nehezítette, hogy a számításba vett férfiaknak csak a keresztneve volt ismert és régóta csavarogtak. A rendőrök kiderítették, hogy egy fővárosi kórház melléképületében szoktak „csövezni”, így sikerült elfogni őket vasárnap hajnalban.
A 26 éves, budapesti Cs. Sándor és a 20 éves tárnoki V. Kálmán beismerte tettét. Azt mondták, személyes sérelmük miatt támadtak a 47 éves férfire, a nekik nem tetsző viselkedése miatt. A rendőrségen elmondták, Cs. Sándor ököllel ütötte az ágyában fekvő sértettet, miközben V. Kálmán egy késsel többször megszúrta. A két férfi néhány perccel később elszaladt a helyszínről.
Cs. Sándor és V. Kálmán ellen – őrizetbe vételük mellett – emberölés bűntettének gyanúja miatt nyomoznak, a rendőrség javasolta letartóztatásukat.
-
Kiemelt hírek2024.06.24. 10:25
Utolsó perces góllal győzött a magyar válogatott a skótok ellen, egyelőre továbbjutásra állunk
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams