Magyarország
A külügy elismerte: ők maguk verték fel a lélegeztetőgépek árát azzal, hogy túl sokat rendeltek
„Szokatlan, de logikus módon a mennyiség nem árcsökkentő, hanem árnövelő hatással bírt.”
A szocialista Bangóné Borbély Ildikó képviselő írásban kérdezte a Külgazdasági és Külügyminisztériumot a lélegeztetőgépek beszerzéseinek részleteiről. A tárca a kérdések közül csak egyre válaszolt (pdf):
„A lélegeztetőgépekkel kapcsolatban már mindent elmondtunk. Az árral kapcsolatban tájékoztatom Tisztelt Képviselő Asszonyt, hogy ebben az esetben
szokatlan, de logikus módon
a mennyiség nem árcsökkentő, hanem árnövelő hatással bírt. Ez egészen egyszerűen fogalmazva azt jelenti, hogy ha valaki többet akart venni, akkor többet kellett fizetnie.”
Magyarázatként érdemes hozzátenni, hogy a külügy igazat mond: árnövelő hatása van, ha a kereslet meghaladja a kínálatot. Azaz a külügy maga verte fel a lélegeztetőgépek árát azzal, hogy túl sokat rendelt belőlük.
Magyarországnak már több mint 20 ezer lélegeztetőgépe van a korábbi 1600-zal szemben, noha a legpesszimistább szakértői becslések is azzal számoltak, hogy még a legrosszabb forgatókönyv esetén is legfeljebb 8000 kellhet belük egyszerre.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!