Nagyvilág
Meghalt a lélegeztetőgépen egy terhes nő
A rendőröknek kellett közbelépniük a romániai Szatmárnémetiben, miután egy koronavírus-fertőzéssel kórházba került, terhes nő meghalt a lélegeztetőgépen, és a rokonai a kórházhoz vonultak, hogy felelősségre vonják az orvosát.
A 20 éves felsőboldádi nőt a férje vitte be a Szatmár Megyei Kórházba, miután napok óta nem akartak elmúlni a nátháéhoz hasonló tünetei, köhögött és hasi fájdalmai is voltak – írja a Transindex nyomán a Telex.
A nőt többször tesztelték, de csak a hetedik lett pozitív, addigra viszont már nagyon alacsony lett az oxigénszintje. A nő, aki nem volt beoltva a Covid-19 ellen, helyi médiabeszámolók szerint elutasította a kezelést a kórházban, az oxigénmaszkot sem fogadta el. Végül az orvosok úgy döntöttek, hogy intubálják, amihez mesterséges kómát idéztek elő. A nő azonban egy órával az intubálás után meghalt. A magzat életét sem sikerült megmenteni.
A történtek hírére ötven felsőboldádi utazott be a kórházhoz, ahol magyarázatot követeltek az orvosoktól. Szerintük a nő nem is volt covidos, csak kicsit megfázott, ezért kellett bevinni. Miután nem sikerült rendezni a helyzetet, a kórház vezetése kihívta a rendőrséget.
A tragikus történet a romániai járványhelyzet súlyosságára, illetve annak egyik fő okára is rávilágít. Romániában az egész kontinensen az egyik legrosszabb az átoltottság, csak Bulgáriában kaptak kevesebben koronavírus elleni oltást, a legveszélyeztetettebb csoportokban is aggasztó a helyzet. Nem arról van szó, hogy ne lenne elég vakcina vagy nem lenne megszervezve az oltási program, egyszerűen ilyen sokan utasítják el az oltást. Egy friss felmérés szerint az országban továbbra is csak tízből négy ember tervezi beoltatni magát.
Ennek megfelelően rendkívül súlyos is az országban a járvány negyedik hulláma, a román kórházak nem is bírják már a terhelést. Magyarország felajánlotta, hogy ötven, súlyos állapotú covidos beteg kezelését veszi át.
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt