Magyarország
Orvvadászt fogtak Somogy megyében
Engedély nélkül tartott golyós puskák és lőszerek kerültek elő Bonnya mellett egy házkutatása során. A rendőrség elfogta az elkövetőt, de a magasles.reblog.hu információi szerint el is engedte.
Két golyós vadászpuska és a hozzájuk tartozó 50-100 lőszer került elő egy házkutatás során a Somogy megyei Bonnya község melletti telephelyen. A gyanúsítottnak nem volt fegyvertartási engedélye, a tárgyak eredetét sem tudta igazolni, ezért a rendőrség orvvadászat, lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés miatt is eljárást indított vele szemben.
A férfit előállították és 48 órára őrizetbe vették, majd ki is engedték. A magasles.reblog.hu megkereste a rendőrséget az ügyben, de tekintettel arra, hogy az eljárás folyamatban van, nem adtak bővebb információt.
A hivatalos bűnügyi statisztikák szerint 2018. július 1-jétől az országban összesen 212 eljárás indult orvvadászat gyanúja miatt. A legtöbb nyomozást, 25-öt Veszprém megyében folytatták, ezt követte Zala megye 21 eljárással, illetve Heves megyében és Borsod-Abaúj-Zemplénben 17-17, Somogyban és Győr-Moson-Sopron megyében pedig 16-16 nyomozás volt orvvadászokkal szemben.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!