Nagyvilág
Izraelben veszélyhelyzet van, megduplázódott a koronavírus-fertőzöttek száma
Erről Benjámin Netanjahu miniszterelnök beszélt.
„Vészhelyzet van, megduplázódik a súlyos betegek száma”- hangsúlyozta a kormányfő a kabinet szokásos vasárnapi ülésén. Az előző napokban folyamatosan ezer körül járt a diagnosztizált új vírushordozók napi száma, szombaton pedig az egészségügyi minisztérium jelentése szerint 803 új fertőzöttet találtak a tesztelések nyomán. A súlyos állapotban lévő betegek száma az egy héttel korábbinak a duplája.
Az ultraortodox Bné Brakban a hétszáz diákot oktató Beit Matitjahu jesiva, vagyis vallásos iskola 210 növendéke kapta el a fertőzést, köztük a jesivát vezető rabbi is. A vírushordozókat kiemelik környezetükből, és „koronaszállodákban” helyezik el, mivel szinte lehetetlen betartani a házi-karantént ebben a különösen zsúfolt városban, ahol minden 2-3 szobás lakásban sokgyerekes nagycsaládok élnek.
„Azonnali és drámai lépések nélkül, ha ezen a héten nem sikerül megfékezni a járványt, tíz napon vagy két héten belül ismét teljes kijárási korlátozásra kényszerül a kormány, hogy a kórházi ellátásra szoruló betegek számának drasztikus emelkedése miatt ne omoljon össze az egészségügy” – hangsúlyozta az izraeli nemzetbiztonsági tanács szakértőbizottságának elnöke, Eli Vaxman professzor a kormány ülésén.
A bizottság azt is javasolta, hogy a válsághelyzet kezelését vegye át a hadsereg polgári védelmi parancsnoksága, amely rendelkezik a döntések végrehajtásához szükséges emberekkel és szervezeti háttérrel.
A kormány a járvány terjedésének megakadályozása érdekében azt a javaslatot vitatta meg vasárnap, hogy 50-ben korlátozzák-e a vendéglőkben egyszerre leültethető emberek számát. Aszaf Zamir turisztikai miniszter azt mondta a megbeszélésen, hogy ez a lépés pusztító láncreakciót eredményezhet.
„Az éttermek nagy részét bezárják és nem nyitják meg újra. Hatalmas iparágról beszélünk, amely több százezer emberből áll” – figyelmeztetett az új szigorítást bírálva.
Jiszrael Kac pénzügyminiszter is ellenezte a vendéglátóhelyek további korlátozásait, szerinte is más megoldásokat kell találni. A vasárnapi értekezleten nem hoztak döntést, s hétfőre újra összehívták a minisztereket egy újabb ülésre.
A Jediót Ahronót című újság honlapjának, a ynetnek nyilatkozó magas rangú miniszterek úgy vélik, hogy előbb-utóbb kénytelenek lesznek újra bezárni az éttermeket, és újabb szigorú korlátozásokról fognak határozni.
Az egymillió lakosra jutó új megbetegedések száma a rádió szerint az amerikaihoz hasonlít, és a járvány terjedése nyomán Ciprus úgy döntött, hogy Izrael besorolását C-kategóriára csökkenti, vagyis jobban fogja korlátozni az izraeliek beutazását.
Izraelben jelenleg 11 189 fertőzött van, ami már meghaladja a járvány első hullámának csúcsát. Közülük 335-en szorulnak kórházi kezelésre, 86-an vannak súlyos állapotban, 29-en pedig lélegeztetőgépen. Az utóbbi héten a súlyos betegek száma fokozatosan, napról-napra nőtt.
A járvány kitörése óta eddig összesen 29 ezer 366 megbetegedést észleltek Izraelben, a bizonyítottan koronavírusban elhunytak száma 330 fő volt. (MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!