Magyarország
Kövér László: „Olyan változásokat kell elérni Magyarországon, hogy soha ne lehessen többé mást, mint nemzeti politikát folytatni”
A házelnök az MMA emlékülésén azt is mondta, harminc év után félúton vagyunk afelé, hogy „tanuljunk meg önmagunk lenni, és a merjünk nagyot álmodni gondolatát teszi a közösségi cselekvés vezérfonalává”.
Az Országgyűlés elnöke szerint olyan gazdasági, társadalmi és szellemi változásokat kell elérni Magyarországon, hogy „soha ne lehessen többé mást, mint nemzeti politikát folytatni”. Kövér László ezt pénteken mondta a Magyar Művészeti Akadémia budapesti emlékülésén, idézi az MTI.
A házelnök Jankovics Marcell Trianon című tárlatának megnyitóján, a békeszerződés aláírásának 100. évfordulója alkalmából a Pesti Vigadóban tartott eseményen kiemelte: 1990 után harminc évvel a felénél jár az ország annak a mentalitásváltásnak, amely a tanuljunk meg kicsik lenni helyett a „tanuljunk meg önmagunk lenni, és a merjünk nagyot álmodni gondolatát teszi a közösségi cselekvés vezérfonalává”.
A Kossuth-díjas grafikusművész, filmrendező Jankovics Marcell kiállítása több száz grafika segítségével 1526-tól tekinti át a magyar történelemnek a Trianonig vezető eseményeit, a jelenre gyakorolt hatását. Az egyelőre online látható tárlat július 26-ig tekinthető meg a Pesti Vigadóban.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!