Világsztárok edzője, mégsem hívják a magyar fociba

Lőw Zsolt, az egykori újpesti kedvenc ma már messze él a főváros negyedik kerületétől – Párizs az otthona, és a világhírű Paris Saint-Germain a munkahelye.

– Erling Braut Haaland egész ügyes kis futballista…

– Gondolkodtam a dortmundi meccsünk után, hogy felhívom a salzburgiakat, és azt mondom nekik: barátaim, hát illik ezt? Várhattatok volna még fél évet Haaland elpasszolásával, és ha már elengeditek, akkor miért nem inkább Lipcsébe, miért pont Dortmundba? Valóban jó játékos, már most egészen fiatalon. Szédületes pályafutás állhat előtte, ezt a saját bőrünkön tapasztalhattuk.

– Nincs pánik Párizsban?

– A dortmundi vereség miatt? Vagy a koronavírusra gondol? Merthogy az utóbbi szerintem túl van lihegve, ez a tömeghisztéria, ami immár egyre több országban tapasztalható, nincs arányban azzal, ami történik. Látom, olvasom a híreket, tudom, hogy sokan haltak meg, de könyörgöm, a sima influenzavírust is legalább ennyire veszélyesnek tartják az idősek és a krónikus betegségben szenvedők számára.

– Ha már a koronavírust hozta szóba, meglehetősen szélsőséges Magyarországon a betegség megítélése. Mi a helyzet a franciáknál?

– Mindenesetre Párizsban nincs pánik, sem a vírus, sem a dortmundi vereség miatt. A cannes-i filmfesztiválon már biztonsági intézkedéseket vezettek be, és Emmanuel Macron is beszélt a lakossághoz, óvatosságra, körültekintésre hívta fel a figyelmét mindenkinek. De én a francia fővárosban nap mint nap közlekedve, itt élve, semmit sem érzékelek ebből.

– S gondolom, meg sem fordul a fejében, hogy a BL-visszavágón az esetleges kiesésbe is belebetegedhet.

– Jobb csapat vagyunk a Dortmundnál, ez nem is kérdés. A vereség nem esett jól, ezt kár lenne tagadni, de van itt néhány olyan adat, amelyet nem lehet figyelmen kívül hagyni. A Dortmund hat meccsel a háta mögött várt ránk, miközben mi már lenyomtunk idén tizenhat mérkőzést. Azért ez nem mindegy. Arról nem is beszélve, hogy sérülések nehezítették a felkészülésünket, alapembereink hiányoztak, és sajnos a visszavágón sem lesz sokkal jobb a helyzet. Ennek ellenére azt mondom, a Paris-Saint-Germainnek – amely piaci értékét tekintve, és ezt nemrég olvastam, a második legjelentősebb sportklub a világban, az összes sportágat figyelembe véve –, szóval nekünk illik, sőt szinte kötelező továbblépni. Otthon sorozatban hozzuk a győzelmeket, a mérlegünk egészen kiváló, a szurkolótáborunk lelkes, hangos, és a csapat mögött áll. Szeretnénk messzire, egészen messzire jutni ebben a kupasorozatban.

– Hogy nincs pánik, ahogy ön is mondta, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a fiúk a PSG játékosai, akikkel ön nap mint nap dolgozhat, állítólag egy jót buliztak a dortmundi vereséget követően.

– Éppen önnek mondjam, hogy az újságírók szeretik kiszínezni a történéseket? Annyi történt, hogy három játékosunk együtt ünnepelte a születésnapját, és az eseményről készült – és ennél nagyobb baj, hogy kiszivárgott – néhány fotó. Szó sem volt dorbézolásról, vad tivornyáról, bár az kétségtelen, hogy egy fontos kupavereség után nem éppen a legjobb pillanat koccintani és ünnepelni.

– Azt olvastam az egyik magazinban, hogy korábban ott volt a brazil Neymar születésnapi buliján.

– Igen, meghívott engem és a feleségemet, remekül éreztük magunkat.

– Egészen különleges élmény lehet a világ egyik legjobb játékosát, Neymart edzeni. Nap mint nap testközelből figyelni, ahogy sprintel, kapura lő, oxival passzol, flegmán megcsinálja a tréningeken is a hátrahúzós cseleit.

– Neymar nagyon profi, és ezt a szó legszorosabb értelmében mondom, mindent alárendel a futballnak, és annak a vágynak, hogy minél több trófeát nyerjen. Elképesztő győzni vágyás, sikeréhség dolgozik benne, s büszkén mondhatom, valóban partnernek tekint a hétköznapi munkában.

– Ön a PSG másodedzőjeként dolgozik, Thomas Tuchel oldalán, és mi itt Budapesten még elképzelni sem tudjuk, hogyan is telnek ott a színfalak mögött a PSG hétköznapjai. Hogy önt például mennyire veszi bele a szakmai munkába, a taktika kidolgozásába, a csapatépítésbe német kollégája.

– Már az is óriási megtiszteltetés volt, hogy Thomas Tuchel ragaszkodott a személyemhez, hogy mindenáron velem együtt szeretne dolgozni Párizsban. És én ide nem azért jöttem, hogy bójákat pakolásszak, vagy rugófalat cipeljek, esetleg a stopperórát kezeljem. Thomas Tuchellel mindent megbeszélünk, kikéri a véleményemet, a végső döntés természetesen mindig az övé. Vannak speciális gyakorlatok, például a pontrúgások, amelynek a gyakorlását külön az én irányításom alatt végzik.

– Ha már a stoppert említette, nem lehet egyszerű követni Kylian Mbappé mozgását, futását.

– Mbappé nem csak attól különleges és már most klasszis labdarúgó, hogy szélvészgyors. A hihetetlen tempójú futás közben is tökéletesen engedelmeskedik neki a labda, fent van a feje, és tudatos döntéseket hoz, mert sprinterből valóban van bőven a világ futballjában, de az a fajta kreativitás, és gyors gondolkodás, ami Mbappét jellemzi, igencsak ritka. Nem véletlen, hogy a PSG szeretné őt hosszú-hosszú távon magához kötni. Hajlok rá, hogy marad, élmény vele dolgozni.

– Kíváncsi lennék, hogy Újpesten most mennyire élvezné a munkát.

– Újpesten?

– Meggyőződésem, hogy egyszer leül imádott csapata kispadjára. Elképzelhetetlennek tartja?

– Az Újpest valóban fontos része az életemnek, de most nincs reális esélye annak, hogy hazatérjek. Az más kérdés, hogy szeretnék segíteni a klubnak, mert ami most otthon, a negyedik kerületben történik, arra nincs más szó, mint a betegeskedés. Úgy gondolom, Roderick Duchatelet jót akar, csak valahogy ez nem látszik. Sem a döntésein, sem a csapat eredményein. Vissza kellene állítani a régi tradicionális címert, és talán a szurkolók, az egyébként hihetetlenül lelkes, a csapatért bármire képes szurkolók szimpátiáját is visszanyerhetné. Bár lehet, hogy ez már késő. Az Újpest olyan, mint a Ferencváros, ez nem is kérdés. Egy ilyen múlttal rendelkező klubot nem így kellene működtetni, a csapatnak nem ezervalahányszáz néző előtt kellene futballozni, és legfőképpen nem több mint kétszáz kilométerre a Megyeri úttól úgynevezett hazai pályán.

– S jól értettem, ön tudna, akarna segíteni?

– A kapcsolatrendszeremmel, az elkötelezettségemmel mindenképpen. Ha hívnak, ha keresnek, mindent elkövetek, hogy a lila-fehér szín ugyanolyan erőt képviseljen itthon, mint a zöld-fehér, vagy a piros-kék. Egyébként is az a véleményem, hogy a tradíció talán a legfontosabb a futballban, azt nem lehet sem pénzért, sem parancsszóra adni-venni. Nekem a magyar futball úgy az igazi, ha ott van benne egy erős Fradi, Újpest, Honvéd, Vasas, Videoton, Győr, Pécs, Debrecen… folytassam?

– Ha Újpest edző még nem is akar lenni, de a magyar válogatott irányítására is nemet mondana? Merthogy nézzük hétvégente a riasztóan üres lelátók előtt játszott bajnoki meccseket, benne kimondhatatlan nevű külföldi percemberekkel, szentségelünk, hogy eltűntek a karakterek, az egyéniségek, és megoldásként, vigaszként mindig azt vesszük ilyenkor elő: jöjjön haza Dárdai Pál, Szabics Imre és Lőw Zsolt. Csináljanak forradalmat, még akkor is, ha itthon se puska, se lőszer, se forradalmár…

– Ne értse félre, amit mondok, de… eddig még nem hívtak haza dolgozni. Senki nem keresett, és nem mondta, gyere, Zsolt, próbáljuk meg közösen megreformálni a magyar labdarúgást.

– Jönne?

– Egyelőre csak amolyan külsősként próbálom építeni labdarúgásunk jövőjét és segíteni az MLSZ munkáját. Tagja vagyok az úgynevezett szakmai tanácsnak, és Dárdai Palival, Szabics Imivel, Fehér Csabival és sok más szakember segítségével kidolgoztunk egy tervet, egy vadonatúj szakmai programot, amely nemcsak a profi futballt, hanem a klubokban, iskolákban, óvodákban zajló képzést is segíti, megreformálja. Márciusban otthon leszek, elvégezzük az utolsó simításokat. Amennyiben a program elkészült, onnantól már csak a megvalósításon múlik minden. Na ezzel kapcsolatban azért akadnak bennem kételyek… Otthon is dolgoznak értékes szakemberek, például Fehér Csaba, Kovács Zoli, Vincze Ottó, Hajnal Tamás és még sorolhatnám, szükség van mindenkire, aki akar és tud segíteni. Egyébként nincs az a magyar edző, se égen, se földön, aki ne szeretne egyszer a pályafutása során magyar szövetségi kapitány lenni. De most szurkoljunk Marco Rossinak, hogy vezesse ki az Eb-re a csapatot. Nincs könnyű dolga, az elmúlt húsz-harminc év hibáit aligha rajta kellene számon kérni, bármi is történjen Bulgáriában.

– Áprilisban lesz negyvenegy esztendős, és már hihetetlen sok mindent tudhat maga mögött. Sikeres játékos pályafutás, edzőként munkalehetőség Salzburgban, Lipcsében, most Párizsban, büszke lehet önre az édesapja.

– S most én is büszke vagyok a papámra, mert negyvenöt év után végre leszokott a cigarettáról. Nem volt könnyű, de rászánta magát, mert hetvenkét évesen gondok vannak a vérnyomásával, a szívével, és persze ott van minden hazai Újpest meccsen, és rendre felidegesíti magát. Azt képzelje el, most végre kijön hozzám Párizsba, merthogy eddig még nem volt, az egészségi állapota nem engedte, de ott lesz a Dortmund elleni visszavágón, ül majd a lelátón, és ha tudok, kiintek neki, és ő azt láthatja, hogy a fia jó helyen van. Most talán a legjobb helyen a világon.