Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Udvaros Dorottya 22 év után távozik a Nemzeti Színházból

Létrehozva:

Vidnyánszky Attila nem hosszabbította meg a színésznő szerződését.

„Már nem vagyok tagja a Nemzeti Színháznak. Vidnyánszky Attila valóban nem hosszabbította meg a szerződésem” – mondta Udvaros Dorottya a Magyar Hangnak adott interjújában.

Ez állhat Udvaros Dorottya távozásának hátterében

A színésznő elárulta, a direktor legfőbb érve az volt, hogy a Nemzeti nehéz anyagi helyzetben van. „A kormány elvont 380 millió forintot a színháztól, és idén már nem sikerült befoltozni a költségvetésen ütött lyukakat. Elfogadom, hogy anyagi problémák vannak, de ha valóban ilyen rossz a helyzet, akkor miért kell újabb és újabb külföldi rendezőt leszerződtetni hatalmas összegekért? A Nemzetiben már alig rendeznek magyar művészek” – mondta a művésznő a lapnak. Udvaros azt is elárulta, hogy Vidnyánszky Attila azt is kifogásolta, hogy Udvaros „nem teljesítette a kötelező előadásszámát”.

A színésznő szerint erről a kötelezettségről nem nagyon esett szó eddig az intézményen belül, ráadásul a Nemzeti sajátos műsorpolitikája miatt Udvaros szerint nehéz is lenne kellő számú előadást játszani, megesik ugyanis, hogy két előadás között négy hónap telik el. „Nem a nyári szünet miatt, hanem mert a színházban folyamatosan mennek a különféle fesztiválok, vendégjátékok, koncertek és minden egyéb, ami miatt a Nemzeti saját előadásainak nincs hely – mondta. „Többször jeleztük, hogy ez nagyon rossz a színészeknek, de a panaszaink sosem hallgattattak meg.”

Huszonkét éve dolgozom a Nemzetiben, és mindvégig társulati tagként gondoltam magamra, holott valójában csak öt éve vagyok a színház munkavállalója, addig, a kollégáimhoz hasonlóan, vállalkozóként szerződtem az intézménnyel. Az elmúlt öt évben évente újítottuk meg a megállapodást, egészen mostanáig

– magyarázta Udvaros a Magyar Hangnak.

Udvaros 2002-ben szerződött a színházhoz, így dolgozott Schwajda György, Alföldi Róbert és Vidnyánszky Attila igazgatói irányítása alatt is. Jelenleg négy szerepet visz a színházban. A színésznőt 2023-ban beválasztották a nemzet színészei közé – emlékeztet a Telex.

A Magyar Hangnak Udvaros azt mondta, mivel nyugdíjas korú, Vidnyánszky különösebb indoklás nélkül megszüntethette a szerződését. Az igazgató döntésén nem lepődött meg, mint mondta, számított rá, hogy a korábbi kijelentéseinek következménye lesz.

Nem vagyok érinthetetlen, nem vagyok a magyar színjátszás szent tehene, sem a Nemzeti örökös tagja. Ha egy igazgató úgy érzi, hogy nem tud velem dolgozni, lehetősége van rá, hogy elküldjön. Papíron a kirúgásom nem kifogásolható. Más kérdés, hogy érzelmi szempontból hogyan néz ki az ügy. De nem is magam miatt vagyok feldúlt, a színház helyzete kavar fel.

„Azt szoktuk mondani, hogy ami 25-nél kevesebbszer kerül műsorra, mert nincsenek rá nézők, az bukásnak számít. Az elmúlt években a Nemzetiben 11 olyan előadás volt, amely nem érte el ezt a minimumot. Ezeket 8–10 alkalommal játszotta a színház, de volt olyan, amit csak 5-ször. A Nagyszínpadon. Miközben ezeknek az előadásoknak a rendezői több ezer eurós gázsit kaptak. Ez pazarlás, de ami még fájóbb számomra, az a mérhetetlen sok energia és tehetség, ami kárba vész mindössze néhány előadás után” – mondta.

A színházban tavaly novemberben történt balesetről is kérdezte a lap Udvaros Dorottyát. Mint ismert, a Rómeó és Júlia előadása közben Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó lezuhant a díszletről, és maradandó sérülést szenvedett.

Benne volt a levegőben, hogy valami történni fog. Korábban már kis híján történt tragédia, egy öt méter magas díszletelem kezdett el dőlni, a tetején egy színésszel, akinek végül szerencsére nem esett baja, de az eset után elszerződött a színháztól. A Rómeó és Júlia próbáin a kollégák többször is jelezték, hogy veszélyes a díszlet, mégsem történt semmi

– mondta Udvaros Dorottya.

Nemcsak a baleset utáni intézkedésekben volt nézetkülönbség a színésznő és a főigazgató között, 2020-ban az SZFE alapítványosítása kapcsán is volt közöttük súrlódás. Emellett évek a színésznő óta a Greenpeace aktivistája, tiltakozott többek között a Fertő tavi beruházás ellen is. „Azt hiszem, mostanra összeadódtak a közéleti szerepvállalásaim” – fogalmazott Udvaros a Magyar Hangnak.

(Fotó: Nemzeti Színház)

Legnépszerűbb cikkeink